Lauren Oliver - Tünékeny lányok

covers_386273.jpg

Ciceró, Budapest, 2016. 360 oldal

 

Fülszöveg 

Dara és Nick korábban elválaszthatatlanok voltak - azelőtt, hogy Dara csókolózott Parkerrel, azelőtt, hogy Nicknek le kellett mondania a legjobb barátjáról, és a baleset előtt, ami összeroncsolta Dara gyönyörű arcát. Azóta a lánytestvérek, akik korábban olyan közel álltak egymáshoz, egyetlen szót sem váltanak. Nick egy pillanat alatt elvesztett mindent, és feltett szándéka a nyár folyamán visszaszerezni, amit lehet. Darának azonban más tervei vannak, Amikor a születésnapján eltűnik, Nick azt hiszi, csak játszik vele. Ám egy másik lány a kilenc éves Madeleine Snow is eltűnt és mivel Nickben egyre erősebb a meggyőződés, hogy a két eset összefügg egymással, húga keresésére indul. Ebben a lebilincselően izgalmas regényben a Delírium-trilógia és a Mielőtt elmegyek írója Lauren Oliver olyan világot alkotott meg, ahol a cselszövés, a veszteség és a sejtelem összefonódik, és érzékeny részletekkel kirajzolja két önmagát és egymást kereső testvér életútját. 

 

"Külsőségek"

Igazán sokat megint nem tudok elmondani a könyv minőségéről, mert könyvtári példány volt nálam, ami ugye elég sok mindenen átmehetett, úgyhogy inkább innen "ugornék" is. 

A borító nagyon tetszik, figyeltek rá, hogy összefüggjön a könyvvel. Viszont én az ajánlást nem raktam volna a borító első felére. Hozzáteszem ez más könyveknél sem tetszik. 

 

Pro (ami tetszett)

Azt hittem az elején, hogy egy tipikus tiniregény lesz, ami nem igazán az én korosztályomat (még egy év és vége a boldog  húszas éveknek.....) célozza meg, de tévedtem. Ennél sokkal többrétűbb a könyv. Igazán be sem tudom határolni  a műfaját mindenből van egy kicsi hozzáadagolva. 

Adott ugye két testvér, Nick és Dara, valamint Nick legjobb barátja Parker. Ez egy tipikus szerelmi háromszög, ahol a két testvér egymás "vetélytársa". Élik a középiskolások "megszokott" életét, ekkor jön közbe egy autóbaleset, amint azt a fülszöveg is leírja. Két nézőpontból mesélik a történetet - Nick és Dara, valamint két "idősíkon" játszódik a cselekmény- Azelőtt és Azután. Ez eddig egy tipikus tini szenvedős könyvnek tűnik, viszont belép még egy szál, mégpedig "internetes" cikkek formájában, a negatív és pozitív hozzászólásokkal együtt, amik Madeleine Snow eltűnéséről szólnak Nekem ez egy zseniális megoldás volt a későbbi Fordulat bevezetéséhez, amitől viszont leesett az állam. Pedig a hasonló könyveknél általában könnyen rá lehet jönni, hogy mi fog történni, vagy legalábbis mik a lehetőségek. Hát itt erre nem számítottam, Utólag visszagondolva néhány jel utal a későbbiekre, viszont egyáltalán nem feltűnőek. Könnyen átsiklottam felettük. Tudnék még ömlengeni eleget, viszont akkor túl sok mindent árulnék el. :) 

chair-in-everywhere-1394055.jpg

Kontra (ami nem tetszett)

Azért van pár dolog ezzel a könyvvel kapcsolatban is, ami annyira nem jött be. Szerintem nem igazán találta el az írónő a korosztályt, akikről szól a könyv. Sokkal hihetőbb lenne egyetemisták esetében az egész, hogy ennyire nem figyelnek a szülők, és nem vesznek észre semmit Azért 14-16 évesen füvet szívni, vedelni a lakásban ,meg eltűnni éjjelekre és senkinek nem tűnik fel, az azért furcsa. Főleg miután fény derül a vége fele jó pár dologra, akkor nagyon nem reális, hogy egy szüleivel együtt lakó tinivel történik mindez.

Mint írtam nagyon tetszett az írónő cikkes megoldása, viszont mindegyik ugyanolyan volt. Néhány sor, és két kötekedő hozzászóló. Lehetett volna kicsit részletesebben foglalkozni vele.

Végül néhány apróság, aminek szerintem utána lehetett volna nézni.... vagy odafigyelni rá. Egy hónappal olyan baleset után, ahol csípő és láb és miegymás dirib-darabra törött nem fog senki iskolába menni, mivel fel sem kelhet. Valamint nekem fájt a Sergei nevű olasz étterem. :/ Lehet ez már csak szőrszálhasogatás, de nekem az ilyesmi csak az odafigyelés hiánya....

 

Végeredmény  5/4,5

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv, első olvasásom volt Lauren Olivertől, de biztosan kezembe fogom venni még más könyveit is.Remekül egyensúlyozott a műfajok között. Néhány kisebb dologtól eltekintve nagyon élvezhető volt a történet is.  Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a meglepetéseket....

 

Írta Vhrai alias Szandra

 

A kép forrása: www.freeimages.com

 

 

 

Címkék: könyv Ciceró