Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban

covers_386045.jpg

Helikon, Budapest 2016 478. oldal

 

Fülszöveg

A ​​csupasz, lemeztelenített igazság mindig megdöbbentő, sokkoló, kemény elszánás kell hozzá, hogy szembenézzen vele az olvasó. De ha vállalja, akkor döbbenetes élményben lesz része. Szvetlana Alekszijevics vállalta a kérlelhetetlen szembenézést. Nem véletlen, hogy sem hazájában, Belorussziában, sem Oroszországban, melynek nyelvén ír, nem dédelgetett személyiség. Nem szorul rá. Bátor asszony, aki megvívta a maga harcát, és végül győzött. Valami olyasmit tett le az asztalra, ami alapjaiban változtatja meg elképzeléseinket a második világháborúról, a szovjet hadszíntérről, arról a gigászi és kíméletlen, embereket, férfit és nőt, felnőttet és gyermeket egyaránt próbára tevő, milliónyi emberéletet követelő harcról, amit a Szovjetunió vívott a német megszállók ellen. Hősei szerelemre, családra, gyermeknevelésre született nők, akik belekerültek a háború iszonyatos, embert daráló malmába, s akik nem kapták meg érte az igazi elismerést. Főhajtás is ez előttük, mert ők valahogy kimaradtak a nagy történelemből, a dicső csatákból, az ünneplésből.
Ilyen kíméletlenül őszinte könyv még nem született a Nagy Honvédő Háború másik arcáról. Korszakos műveket írtak már, Solohov, Szimonov és mások, ám mindegyiket rózsaszín fátyolba borította a győzelem diadala és büszke öröme. Szvetlana Alekszijevics nem tud felhőtlenül örülni. Ha végigolvassuk a könyvét, rájövünk, miért.
Szvetlana Alekszijevics (1948) Nobel-díjas belorusz író és oknyomozó újságíró. Ukrajnában született, de Fehéroroszországban nőtt fel, 2000-ben a politikai üldöztetés elől disszidált Nyugat-Európába. Több mint tíz év után visszaköltözött Minszkbe. Interjúinak, dokumentarista elbeszéléseinek témája a második világháború és a Szovjetunió története, nagyításban a szláv lélek rejtelme. A nyolcvanas években írt műveit betiltották, a Birodalom összeomlása óta viszont írásai húsz országban láttak napvilágot. Polifón passióiért 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

 

"Külsőségek"

 Sajnos nem vagyok a keménytáblás kiadások rajongója, de a könyvet kölcsön kaptam csak, úgyhogy igazán nem tudom mennyire lesz tartós. Viszont a borító nagyon szép lett,egyszerű, letisztult -  semmi hatásvadász kép megnyomorított katonákról, vagy lebombázott épületekről. 

 

Pro (ami tetszett)

Szvetlana Alekszijevicsktől nem ez az első olvasásom, már volt szerencsém olvasni a Csernobili imát. Mindig olyan témákat boncolgat, amikről senki nem szeret beszélni. Ez ezzel a könyvével sincs másképp. A II. világháborúval kapcsolatban rengeteg szörnyűségről lehetett hallani, ugye elsősorban a németekkel kapcsolatosan: koncentrációs táborok, foglyokkal való bánásmód és még lehetne sorolni a végtelenségig. A frontokon uralkodó állapotok valahogy a háttérbe szorultak ezek mellett. A könyv tartalmáról a cím is elég sokat elárul már,  a nők szerepe a háborúban. Megírom őszintén, fogalmam sem volt, hogy az orosz oldalon a nők ilyen szinten részt vettek a háborúban. Persze azzal tisztában voltam, hogy nővérként, szakácsnőként, mosónőként... és hasonló munkakörökben jelen voltak, egyszóval "biztosították" a hátteret. Viszont arról fogalmam sem volt hogy a nők közül híres mesterlövészek, tüzérségi tisztek, illetőleg sorkatonák kerültek ki. 

Magában a könyvben én sok rendszert nem látok, rövid szemelvényekből áll, amelyeket az írónő a túlélőkkel készített interjúk és egyéb visszaemlékezések alapján jegyzett le.  Az egész könyv a nők oldaláról - tehát inkább érzelmi alapon közelíti meg az egész háborút. A "mesélők" között mindenféle foglalkozás, beosztás képviselteti a magát: az egyszerű mosónőktől egészen a magasabb rangú katonákig. A ő személyes történetükön keresztül rajzolódnak ki a háború szörnyűségei. 

 

39266.jpg

Ez a könyv leírhatatlan érzéseket váltott ki belőlem, szerintem mi - mostani fejjel el sem tudjuk akkoriban miken mehettek keresztül az emberek. Nekem nagyon tetszett, hogy őszintén leírja a háborús körülményeket, nincs benne semmi szépítés, Nem próbál meg "hősöket" faragni, az egész könyv a hétköznapi nőkről szól. Sokszor csak naiv lányokról, akiknek fogalma sem volt,  hogy "mibe" vágnak bele, mégis nem sok történetnél érzékeltem, hogy bármit is megbántak volna.  Pedig a helytállásukért nem köszönetet kaptak sőt...a társadalom hozzáállása ezekhez a nőkhöz katasztrofális volt. Szépen fogalmazva nem tartották őket tisztességes nőnek. Sokan magányosak maradtak egész életükre, mert a férfiak  - főleg akik szintén háborúban voltak - sem nagyon keresték a társaságukat. Mégis a sorok közül még ennyi év után is süt a hazaszeretet. Ez - véleményem szerint - a szovjet emberek sajátja. 

Minden tiszteletem Szvetlana Alekszijevicsé, hogy ezeket a történeteket végighallgatta és lejegyezte. Olvasni is nehéz volt sokszor, el sem tudom képzelni milyen lehet ezt közvetlenül a túlélők szájából hallani. Rengeteg munka van ebben a könyvben. 

 

Kontra (ami nem tetszett)

Igazából annyira sokkolóak a történetek, hogy nem igazán gondolkodtam ilyenben. Így utólag talán az, hogy csak bombáz a történetekkel sorban. Az írónő személye valahol elvezett félúton. Inkább tűnik szerkesztett műnek, mint "megírt" kötetnek. 

 

Végeredmény 5/5

Régen olvastam olyan művet, ami valamilyen úton-módon ne próbálta volna szépíteni a II. világháborút, Ebben a kötetben megkaphatjuk a kendőzetlen igazságot maguktól a túlélőktől. Érzékeny lelkűeknek nem ajánlom. 

 

 

Írta: Vhrai

 

A kép forrása: www.mult-kor.hu

Címkék: könyv Helikon