Top 5 szerda - Könyvek, amiket eltávolítottam a várólistámról

Nagyon gyorsan megy az idő. A hét több, mint fele már eltelt. Természetesen már a hétvégére ácsingózom és a délig alvásra. Na, de addig is, itt van egy kis válogatás azokból a könyvekből, aminek az olvasásáról ilyen vagy olyan okból letettem.

top_5.png

1. A. O. Esther: Gombnyomásra 1. - 2. - 3. 

Ezek voltak a legelső könyvek, amik bevillantak a téma kapcsán. Igazság szerint az első részt már egyszer elkezdtem, de 150 oldal után feladtam. Talán még szalonképes megfogalmazás, de ennyi ostobaságot ritkán olvastam egy könyvben. Ezért biztosan nem fogom a kezembe venni sem ezt, sem a többi részét. A kedvencem: Bűnösen feszült a testén a ruha. Szegényke nem tudom mit követett el… De jobban inkább nem mennék bele, mert újra csak felbosszantom magam.

1158695_5.jpg

A ​19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. 
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. 
Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. 
A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… 
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve. 
Készen állsz Te is a nagy utazásra?

 

2. E. L. James: Grey - 1. - 2. - 3. 

Az eredeti trilógia megvan, ha jól emlékszem még anyukám vette meg. (Én tuti nem!) Egy ideig úgy voltam vele, akkor már legyen teljes a sorozat. Ahogy nézegettem a várólistámat, rájöttem elég volt egy szemszögből is átélni a történetet. Nem vagyok kíváncsi Christian Grey önostorozására. Lényegében ez a könyv körülbelül azért született, mert az írónő nem tudott újat kitalálni…. Sajnos egyre elterjedtebb tendencia – itthon is -, hogy ugyanazt írják meg öt variációban.

2489453_5.jpg

…mert ​minden történetnek két oldala van.

E. L. James újraírta az elmúlt idők legsikeresebb bestsellerét.

Eljött a várva várt pillanat, amikor a Szürke-rajongók végre a titokzatos és izgató Christian gondolatai közé férkőzhetnek. Christian Grey szavain, gondolatain és álmain keresztül végre megtudjuk a titkot, mit gondolt a férfi az Anastasiával folytatott szenvedélyes kapcsolatáról. 

A férfi gyönyörű, okos és a hatalom megszállottja. Világa rendezett, szigorú szabályok szerint működik, de fájdalmasan üres, mindaddig, amíg Anastasia Steele be nem lép az életébe. Miért nem képes ellenállni Ana csendes szépségének? Miért nem tud elszakadni tőle? Mi űzi ebbe a vakmerő és szenvedélyes viszonyba, ami mindkettőjüket felőrli? Ana átlát az álcának használt ridegségen, amivel Christian gyermekkori traumáit és szeretetlenségét palástolja. Vajon képes a lány csillapítani a fájdalmat, vagy a férfi lelkét emésztő sötét vágyak és öngyűlölet végül elűzik mellőle azt, aki az utolsó reménysugár lehetne az életében? 

„Christian rendkívül összetett személyiség – nyilatkozta James –, az olvasóimat mindig is izgatták a vágyai, a gondolatai, és persze múltjának sötét árnyai is. Nagy öröm volt számomra ismét visszatérni Ana és Christian világába, és újraélni a történetet.” 

Az Ötven árnyalat-trilógia világszerte 125 millió példányban kelt el, ez a könyvkiadás történetének eddigi legsikeresebb sorozata. E. L. James GREY című regénye június 18-án, Christian születésnapján jelenik meg az USA-ban.

 

3. Tarryn Fischer: F*ck love - Kapd be, szerelem! 

Ezzel a könyvvel kapcsolatban még bizonytalan vagyok. Az egyik kedvenc vloggerem áradozott róla, hogy mennyire jó kis történet. Viszont az egyik molyos és egyben „valós” ismerősöm értékelését olvasva rájöttem, nem biztos, hogy ezt nekem írták. Nem bírom az ostobaságot, pedig ha az utóbbi értékelésre visszagondolok, akkor ebben aztán lesz bőven.

4457168_5.jpg

„Tarryn Fisher ezúttal a humorral átszőtt, érzékeny oldalát mutatja meg…” – Willow Aster

Helena Conway szerelmes lesz.

Akaratlanul.

Észrevétlenül.

De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna…

Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.

Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre.

Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával.

Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről.

 

4. David Lagercrantz: Mint az árnyék

Úgy voltam vele, adok egy esélyt az írónak, vajon tudja-e folytatni Larsson munkáját. Az Ami nem öl meg című könyvét olvastam, hát meg sem közelíti azt a zsenialitást, ami Lisbeth Salander ábrázolásához szükséges. Tele volt a regény eltúlzott jelenetekkel. El akartam olvasni ezt a részt is, de mindig elmegy tőle a kedvem. Ami nem megy, azt pedig nem kell erőltetni!

4069511_5.jpg

Lisbeth Salander büntetését tölti a Flodberga női börtönben, és mindent elkövet, hogy kimaradjon a foglyok közötti konfliktusokból. Ám a bajok így is megtalálják. Védelmébe vesz egy fiatal bangladesi nőt, és emiatt egyenesen a börtönt uraló maffia fejével, Benitóval kerül összetűzésbe. Közben meglátogatja őt Holger Palmgren, akinek sikerült olyan dokumentumokhoz hozzájutnia, amelyek más megvilágításba helyezik a hatósági túlkapásokat, amelyeket Lisbethnek gyerekkorában kellett elszenvednie. A lány megkéri Mikael Blomkvistot, hogy járjon utána a dolognak. A nyomok egy bizonyos Leo Mannheimerhez vezetnek, aki egy tőzsdeügynökség társtulajdonosa. De hogyan függhet össze egy jómódú pénzügyi szakember múltja Lisbethével? És mit tehet a lány az egyre agresszívebb Benitóval és bandájával szemben?

 

5. Amy Gentry: Ki ez a lány? 

Mostanában elég sok thrillert olvasok és a kiadó könyvei között jó párat találtam, ami nagyon bejött. Nos, ez nem volt köztük. A fülszöveg alapján kíváncsi voltam rá, de 80 oldal után feladtam a harcot. Annyira lapos volt és semmitmondó, hogy egyáltalán nem tudott lekötni. Talán egy kevésbé izgága időszakomban sorra kerülhet még, de amennyi könyvem vár olvasásra, nem valószínű.

3970156_5.jpg

Retteghet-e egy szülő jobban bármitől, mint hogy eltűnik a gyereke? 
A houstoni Whitaker-Davalos házaspár számára ez a rémálom válik valósággá, amikor egy hajnalon Julie-t, a tizenhárom éves lányukat elviszi a házukból egy ismeretlen férfi. Az egyetlen szemtanú Julie húga, aki a félelemtől dermedten lapult egy szekrény mélyén. 
Nyolc év elteltével, egy májusi kora estén becsöngetnek a házba. A küszöbön egy fiatal nő áll, aki azt állítja magáról, hogy ő Julie. 
Ámde Anna Davalosban rettenetes gyanú ébred, amikor felfedezi, hogy néhány részlet hibádzik Julie történetében… 
De akkor ki ez a nő? 
És mit akar a családtól? 
A fiatal chicagói újságíró, Amy Gentry bemutatkozó thrillerét nagy siker fogadta, a könyv jogait 18 országban adták el.

„Az év egyik legjobban várt thrillere.” (New York Times) 
„A végén már a saját családod múltjában sem leszel biztos.” (Entertainment Weekly) 
„Tökéletes fordulat a végén!” (Kirkus Reviews)

 

Vhrai