Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

az_ember.jpg

Animus, Budapest, 2014. 336. oldal

 

Fülszöveg

Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.

 

Előlegbe

Már régebben is nézegettem ezt a könyvet, de a fülszöveget olvasva mindig azt gondoltam, semmi különlegeset nem tartogat számomra. Viszont a Mini-Könyvklub 10-ben ez lett júliusra a "kötelező" olvasmány, így végül mégis sorra került.

Nem túl hosszú, és amúgy is gyorsan olvasható. Egy ráérős vasárnap délután ki is végeztem (2018. július 15.).

A könyv minőségére nem tudok mit írni. Egy elég viharvert könyvtári példány volt nálam, kissé szétesős állapotban. A borítókép nagyon találó, nincs semmiféle utalgatás. A főszereplőt ábrázolja, amint figyelemmel tartja a terepet. 

 

Pro és kontra

Szerintem ez a regény simán sorolható a kortárs szépirodalmi kategóriába. Van mondanivalója, valódi értéket hordoz. Emiatt  arra is nagy esélyt látok, hogy a későbbiekben klasszikussá avanzsáljon. Ezzel együtt - számomra - egyfajta fejlődésregény is, a főhős, Ove az élő bizonyíték, hogy mindig lehet valami újat tanulni. De egyúttal az olvasó is rengeteget okulhat a történetből. Sokszor igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Nos, ez ebben az esetben is így van. Az egész iromány egyszerű és lényegre törő, kerüli az üres frázisokat. A kötet szerkezete is ehhez igazodik, szimpla fejezetek követik egymást. Ezek viszont a regény címét kapták elnevezésként, de mindig egy kis kiegészítéssel, ami az adott részre vonatkozik. Az író már ezzel is nagyon érdekes összhatást ért el, az olvasók megjegyzik a könyvet egy időre. 

A regény címéből ki is derül a központi téma, maga a főszereplő, vagyis Ove. Svédországban járunk egy kertvárosi lakóövezetben. A történet egy érdekes jelenettel indul. Backman nagy vonalakban bemutatja a nyugdíjas, idősödő Ovét. Figyelemmel kísérhetjük, amint megpróbál egy elektronikai szaküzletben számítógépet venni, de közben fogalma sincs róla, pontosan mi is az. Persze próbál úgy tenni, mintha értene hozzá, de nem igazán sikerül. Össze-vissza keveri a lap topot, a táblagépet, az érintőképernyőt, klaviatúrát... és így tovább. Az eladó lekezelően viselkedik vele. A szerző rögtön elérte nálam, hogy kellemetlenül érezzem magam. Ugyan, ki nem volt már valamelyik idős rokonával, ismerősével türelmetlen, amikor egy számunkra evidens, de számukra ismeretlen dolgot kellett elmagyarázni. Nos, igazából ez a regény erről szól! Egy erős társadalomkritika Ove történetébe ágyazva. A későbbiekben pedig kiderül, miért is írtam ezt! 

Az eseményeket egyes szám, harmadik személyben, a címszereplő nézőpontjából követhetjük nyomon. Kirajzolódik előttünk egy magányos, mogorva öregember képe, aki még az élő fába is beleköt. Kedvenc célpontjai a saját szomszédai. Valljuk be, elsőre nem túl szimpatikus... Lassacskán azonban megismerjük a mindennapjait. Az író szép fokozatosan, rétegről-rétegre mutatja be nekünk Ove valódi jellemét. Akkor áll be az életében változás, amikor új lakók költöznek az egyik házba. Kezdésnek segítenie kell egy autóval tolatni, kisebb-nagyobb dolgokat megszerelni és hasonlók. Szép lassan ezek az emberek Ove életének részévé válnak, akár akarja, akár nem. Ebből elég érdekes szituációk születnek. Egy-egy fejezet erejéig pedig visszakerülünk Ove múltjába. Az élete szinte minden jelentős szakaszából kapunk egy-egy szeletkét. A gyerekkorából, a fiatal éveiből, megismerjük a feleségét is, így végigkísérhetjük az házas éveit is. Majd eljutunk addig a pontig, amikor idős emberként egyedül marad. Mindenki elkerüli, csak ide-oda tologatják. Egészen addig, amíg nincs szükség a tudására. Ez a mű egyik legnagyobb tanulsága: egyszer mind megöregszünk - jobb esetben. A régebbi társadalmak tisztelték az időseket a mai inkább megszabadulna tőlük. De érdemes belegondolni, hogy ezek az emberek is voltak egyszer annyi idősek, mint mi... Az író mindezt hitelesen körül tudta járni. 

A karakteralkotás szerintem jól sikerült. Kissé azonban túlidealizálta az emberek jellemét. A középpontban egyértelműen Ove áll. Mint már írtam, megismerünk egy mogorva, a szabályokat minden áron betartó nyugdíjast. Ahogy azonban egyre több dolog derül ki a múltjáról, rájövünk, micsoda rendkívüli figura. Alapvetően egy becsületes munkásember, aki csak teszi a dolgát, ahogy tőle telik és kész. Nem elégedetlenkedik a sorsával, bátran viseli a csapásokat, miből pedig bőven kijut neki. Nem akartam az elején belemenni, hogy ne legyen akkor kavarodás, de a többi szereplő kacsán is előkerültek fontosabb  témák, még ha csak érintőlegesen is. Ezeket az egyes szereplőknél vázolom. Abszolút kedvencem volt Parvaneh és a családja (férj plusz két és fél gyerek). De igazán az előbbinek van jelentősége. Iráni bevándorlóként érkezett Svédországba, nyelvet tanult, szakmát szerzett, családot alapított. Az a típus, aki a jég hátán is megél. Mindig is csodáltam azokat, akiknek ennyi energiája van mindenre, és emellett még másokkal is törődik. Tetszett, ahogy Ove nyakára járt, ha akarta, ha nem. Nem került kimondásra, de sejtette, milyen helyzetben van az idős férfi. Igaz csak emlékekből ismerjük, de jelentős alak Ove felesége Sonja is. Igazán az ő volt az élete értelme. Igaz történnek velük rossz dolgok, de a nő derűlátása mindig visszatért. Rajta keresztül remekül felvázolja az író, hogy egy váratlan baleset, vagy egy súlyos betegség mennyire átrajzolja a hétköznapokat. Szóval érdemes néha átgondolni, milyen apró-cseprő dolgok miatt panaszkodik az ember. Aztán itt van még az utcában lakó idős házaspár, Anita és Rune. Ove és a férfi csatározásai legendásak voltak a környéken, ennek ellenére a feleségeik jó barátnők maradtak. Általuk kaphatjuk meg a bürokratikus rendszer kritikáját. Nem ártana megnézni, kit ültetnek be egy-egy hivatalba ügyintézőnek. Főleg az olyan kényes kérdések esetén, mint a gondnokság alá helyezés és társai. Na, de még mindig nem fejeztem be a sort. A fiatal fiúban, Adrian-ben szerintem a főszereplőnk voltaképp saját magát látja, de erre ő maga is csak később jön rá. De segít neki biciklit szerelni. Főleg miután kiderül, hogy egy lány kegyeit kell elnyerni. Megemlíteném még Jimmy-t, a szomszédban lakó magányos, elhízott férfit. Sokszor kiközösítik, lenézik az ilyen embereket, mint itt a regényben is. Soha nem értettem, miért. Végül pedig Mirsad, nagyon érintőlegesen előkerül a homoszexualitás témaköre is. az apja kidobja otthonról, mert bevallotta, hogy meleg. Ezt megint egy olyan dolog, ami erősen megosztja a társadalmat mind a mai napig. 

 

Összességében 5/4,5

Utólag már bánom, hogy ennyit halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Nem gondoltam volna, hogy röpke 350 oldalt ennyire tartalmasan ki fog tölteni az író. Fontos dolgokra hívja fel a társadalom figyelmét, mint például az idősek helyzete, a tolerancia fontossága és így tovább. Mindezt pedig egy hétköznapi ember életén át mutatja be nekünk. Keserédes történet az élet múlandóságáról és a folytonos változásról. A karakterek jól formáltak, de eléggé túlidealizáltak. Ezt a könyvet egyébként bárkinek tudom ajánlani. Sőt, merem azt írni, hogy egyszer mindenkinek el kéne olvasni! Nagyon átrendezi az ember életszemléletét! 

 

Vhrai