Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány (1.)

Egy varázslatosan kötelező, vagy kötelezően varázslatos történet

tunderboszorkany.jpg

Kolibri, Budapest, 2013. 140. oldal

 

Pro és kontra

Annyira nem az én korosztályomnak szól ez a könyv, hogy az Egymás Szemében Könyvklub nélkül biztosan nem vettem volna a kezembe. Ez viszont nagy kár lett volna! Ugyanis egy nagyon aranyos történetet ismerhettem meg, amely könnyedén megszerettetheti a kisiskolásokkal az olvasást. (Néhány kötelező olvasmánnyal ellentétben....)

A mi kis könyvklubunk szeptemberi témája olyan könyvek körül forgott, amelyben valamilyen szerepet játszik az iskola. A havi ajánlást Adrienntől, a Könyvek feketén, fehéren bloggerétől kaptam. Már a fülszöveg alapján feltűnik, melyik korosztálynak szól a könyv, és ehhez szerintem a regény hossza is teljesen reális. Felesleges a gyerekeket kezdésként több száz oldalas művekkel traktálni. A cím is nagyon érdekesre sikerült. Valljuk be, nem sok helyen szokták a tündéreket és a boszorkányokat egy lapon emlegetni. Általában az előbbi a jót, az utóbbi pedig a rosszat testesíti meg. Persze ennek a miértjére a történet folyamán kielégítő válaszokat fogunk kapni! De így első nekifutásra is sikerült teljes mértékben felcsigáznia a figyelmemet.

Nagyon szimpatikus volt a könyvben az elő- és utószó egyaránt. Bosnyák Viktória azon ritka eszközzel élt, hogy közvetlenül megszólítja a lehetséges olvasókat, legyen az akár gyerek vagy felnőtt. Ebből már lehetett sejteni, hogy a könyv is hasonló stílusban íródott. Sőt, a fejezetek címe is ezt tükrözi. Nem egyszerűen szó, vagy mondat, hanem közvetlenül az olvasónak szóló, figyelemfelkeltő és rendkívül kreatív szösszenet. Már a történet első sorainál vakartam a fejem, hogy na, ebből vajon mégis mi fog kisülni. Ugyanis néhány régi magyar szitkozódással /nem káromkodással!!!/ kezdi az írónő a regényt. Nem vesződött a hosszas bevezetővel, rögtön bemutatja a főbb szereplőket /róluk egy kicsit később/ és a helyszíneket. A történet nagy része a Békés utcai általános iskolában játszódik, ami egy teljesen átlagos helynek tűnik, hétköznapi gyerekekkel és tanárokkal. Nekem nagyon pozitív, hogy nemcsak a tanár-diák vonatkozásban kaptunk nagyon vicces részeket, hanem a könyvecske emberszámba veszi az egyéb iskolai dolgozókat, legyen az a portás, vagy a konyhás néni. Könyves blogger lévén pedig szívem csücske az olvasás és a könyvek szeretete, nos, a történet nagy része pedig ekörül forog. Hihetetlenül informatív, rengeteg ismerettel gazdagodhatunk a könyvekről, azok eredetéről, illetve az olvasás mai helyzetéről. Emellett pedig néhány örök érvényű dologra is felhívja a figyelmet, mint például, hogy a kinézet nem minden, vagy, hogy felvállald önmagad, illetve mennyire fontos a barátság. Persze nem lenne meseregény, ha nem keverednének mindehhez csodás elemek.

Szóval azután, hogy kihangsúlyoztam, mennyi mindent lehet a kötetből okulni, ideje kitérni magára a történetre, és az előbb említett "mesei hozzávalókra". Igyekszem spoilerek nélkül. Nagyon csodálom az írónő fantáziáját, hogy a könyves dolgokból ennyi mindent ki tudott hozni. Fenomenális ötletei vannak! Kezdve Gutenbergtől egészen a könyvtár szerepéig, mindez pedig jó adag varázslattal megspékelve. Nagyon nehéz azonban úgy írni erről a történetről, hogy ne áruljak el semmit, úgyhogy sok konkrétumot nem is fogok vele kapcsolatban. A lényeg, hogy az olvasás, és ennek népszerűbbé tétele menthet meg valakit az iskolában. A főhős és társai neki igyekeznek segíteni. Ebben nagy hasznukra van főszereplőnk különleges képessége, ami mindezt előre lendíti. Ezzel kapcsolatban azonban nem tetszett, hogy azt sugallja, a kötelezőket újra kellene írni, vagy átírni, ezzel nagyon nem értek egyet. Tudom, mindent nagyon nagy általánosságban írtam le, de annyira egymásra épülnek a sztori elemei, hogy kár lenne ebből bármilyen poént is lelőni.

A karakteralkotás nekem nagyon bejött. Teljesen átlagos gyerekek és felnőttek, akikkel a olvasók könnyen tudnak azonosulni. Ehhez még annyi negatív észrevételem van, hogy néha kissé - 10 évesekhez képest - bugyuta kérdések merültek fel, bár valószínűsítem, hogy a magyarázatok miatt, a könnyebb megértés kedvéért. Főhősünk, akit már a regény elején megismerhetünk, Jóhegyi Laci. Tipikus könyvmoly alkat. Naná, hogy vigyorogva olvastam a bemutatását. Ugyanúgy mindig olvastam órákon a pad alatt, tanulás helyett és mellett. Szívesen dekkoltam akár egész nap az iskolai könyvtárban. Ugyanezek jellemzőek rá is, továbbá rendkívül intelligens és segítőkész. A legjobb barátai, a Lengyel ikrek, Dóri és Sári. Igazán annyi fogott meg bennük, hogy teljes mértékben kiálltak a barátjuk mellett, és találékonyak. Abszolút kedvencem a történetben Morcz Aranka, a könyvtáros. Rendkívül elhivatott, a szúrós modora ellenére. El van keseredve, hogy senki nem akar könyvet kölcsönözni - persze megvan rá az ok, hogy miért. Igyekszik mindent megtenni, hogy a gyerekek aktív olvasókká váljanak. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy volt ilyen könyvtáros a közelemben! De ennél részletesebben nem akarok belemenni.

 

Végeredmény 5/4,5

Nagyon meglepődtem, hogy egy körülbelül 8-10 éveseknek szóló meseregény ennyire meg tud fogni. Le a kalappal az írónő fantáziája előtt! Nagyon izgalmas és érdekfeszítő történetet talált ki, varázslattal, tündérekkel és boszorkányokkal. De ami talán még fontosabb, hogy ezzel együtt rengeteget lehet a történetből tanulni, úgy, hogy ezt egyáltalán nem érezzük kényszernek. Az olvasó teljesen a szereplők bőrébe tud bújni, hiszen mindannyiunknak voltak ilyen osztálytársai. Akadnak ugyan negatívumok, mint a kötelező olvasmányokra való folyamatos célozgatás, illetve néhány evidens kérdés hosszas magyarázata. De mindez nagyon elenyésző... Szóval, kedves Szülők és Tanárok, itt egy regény, amit érdemes beválogatni az olvasási repertoárba! A kötelezők mellet kitűnően megállja a helyét.

 

Vhrai

 

Az alapkép forrása: www.pixabay.com