Izolde Johannsen: A furfangos fivérek (A Birodalom tengeri bástyái 4.)

waters-3085701_340.jpg

Underground Kiadó, Budapest, 2018. 458. oldal

 

Fülszöveg

1942. február. 
A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.

A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manche csatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…

 

Pro és kontra

Immáron negyedik alkalommal tartok Izolde Johannsen-nel a Harmadik Birodalom hadihajóinak fedélzetére. Ennek ellenére a sorozat egy cseppet sem vált unalmassá, az írónő mindig tartogat nekünk újdonságokat. Ezúttal a Gneisenau és a Scharnhorst testvérhajók történetével ismerkedhetünk meg.

Izolde Johannsen munkásságát egészen addig nem ismertem, amíg egy nap ő maga meg nem keresett, hogy volna-e kedvem elolvasni a sorozat első részét, A birodalmi kalóz-t. Nem esett nehezemre igent mondani, ugyanis mindig is nagyon kedveltem a II. világháború történetével összefüggő alkotásokat, kiváltképp a korszakban játszódó regényeket. Azóta is töretlen rajongója vagyok a sorozatnak, így nagyon örültem, hogy ismét lehetőségem adódott kézbe venni a soron következő kötetet. Elektronikus formában kaptam meg, így a kiadás minőségéről nem igazán tudok nyilatkozni. A könyv felépítése viszont ismét a megszokott alaposságot tükrözi. Pontos dátummal és helyszínnel ellátott fejezetek követik egymást. Valamint helyet kapott a kötet végén a rengeteg adatot tartalmazó függelék, amely nagyban megkönnyíti a történet és az események követhetőségét. Találhatunk itt ismereteket a hajókról, a kapitányokról és a legénységről egyaránt. Speciel én minden alkalommal végiglapozom ezeket a részeket is. Rengeteg érdekesség található itt, ami esetlegesen nem fért bele a regénybe.

Mint már írtam, az írónő ezúttal is tudott nekünk újdonságot mutatni. A regény első felében ugyanis nagyrészt a tisztek és a legénység visszaemlékezései során ismerhetjük meg a legendás Cerberus-hadműveletet, de egy-egy éles időbeli váltással a fejezetek között magunk is részesei lehetünk az eseményeknek. Ez üdítő változatosságként hatott az eddigiekhez képest. Ugyan én kissé soknak tartom a műszaki leírást ezekben a fejezetekben, de Izolde Johannsen humora ezt nagyszerűen képes volt ellensúlyozni. A legénység beszélgetését mindig megakasztja egy-egy újonnan érkező, vagy távozó. Ez remek alkalmat adott a személyes történetek, anekdoták beszúrására. Mindezek mellett azonban ellátogathatunk a franciaországi Brest kikötőjébe is, ahol a Csatornafutam előkészületei zajlanak. Ebben a kötetben emiatt sokkal több időt tölthetünk szereplőinkkel a szárazföldön, mint az eddigiekben. Itt ismét megmutatkozik a háború "érzelmi" oldala. Elképesztő, micsoda nyomás alatt élhettek azok a katonák, tengerészek, akik a megszállott területen teljesítettek szolgálatot. A kikötő támadásoknak volt kitéve, az emberek a folyamatos bombázások közepette próbálták élni a mindennapjaikat. Később ízelítőt kaphatunk a hírszerző módszerekből, a kémkedésen át egészen az elterelésig, ami végül is a Cerberus-hadművelet alapját képezte. Ennek során sikerült ugyanis több német csatahajót a La Manche csatornán keresztül hazai vizekre "csempészni". Fontos helyszín volt a Farkasodú, ahol ugyan a Führer-t nem, de a katonai vezetés más tagjait górcső alá vette a regény. /Megjelenik Hitler is, de nem kerül különösebben középpontba./. Így tényleg teljes körű képet kaptunk a hadművelet előkészületeitől kezdve egészen annak politikai vetületéig.

Ezek után térünk át a regény második felére. A Gneisenau komoly javításokra szorul, így a testvérhajója a Scharnhorst nélküle vívja tovább a "vízi háborút". Persze a regény két fele szoros kapcsolatban áll egymással, ehhez sikerült egy remek átvezető részt írnia Izolde Johannsen-nek. Itt ismét emlékeztet bennünket arra, hogy igen, a német oldalon sem csak a vaskalapos nácik küzdöttek, hanem egyszerű emberek, akiknek nem igazán volt választásuk, mint szolgálatot teljesíteni a hazájuk érdekében. Legtöbbször a legénység párbeszédeibe van beépítve az Északi-hadműveletek történetének nagy része. Megint úgy jutunk rengeteg információhoz olvasás során, hogy szinte észre se vesszük. Merem állítani, hogy ez az írónő egyik specialitása, mesterien fonja össze a történelmi tényeket a fiktív cselekményszálakkal.

A regény nagyon népes szereplőgárdát vonultat fel, a kitalált és valós karakterek tekintetében egyaránt. Meg sem próbálom mindegyiküket felsorolni, lehetetlen vállalkozás lenne. Tényleg mindenféle helyzetben találkozhatunk a szereplőinkkel, szárazföldön és tengeren, csata előtt és után, győztesként és vesztesként egyaránt. Izolde Johannsen azonban tökéletesen tudta ábrázolni, hogy egy-egy szituációban mi mehet végbe az emberek lelkében. Nagyon sok minden előkerül, a barátság, a bajtársiasság, sőt, még a szerelem is. Ez utóbbi esetében külön dicsérendő, hogy az írónő mekkora óvatossággal kezeli a témát. Sehol nincs konkrétan kimondva, abban a közegben ugyanis esély sem lett volna rá. Na, de nem akarom ezt sem elspoilerezni. Az egyik kedvencem a regényből Hugo, aki König vezetése alatt, a gépészeknél teljesített szolgálatot. Először azt hittem, hogy egy rosszindulatú, mondhatni nehézfiúval van dolgom, de ismét megtanultam általa, hogy a látszat néha csal. Nagyon szimpatizáltam az irodalomkedvelő Ernst Dominik alakjával is. Egyet tudok érteni vele, amiért kedveli Goethe-t, főleg a Tündérkirályt. Ezen kívül egyenes, céltudatos és rendkívül határozott jellem.

 

Összességében 5/4,5

Izolde Johannsen a sorozat negyedik részében is hozta a tőle már megszokott színvonalat. Rengeteg ismerettel gazdagodhatunk a II. világháború tengeri hadviselésével kapcsolatosan, ami sokak számára - beleértve engem is -, sötét folt a történelemben. Látszik, hogy az írónő rengeteg energiát fektetett a kutatásba, és ezáltal az események korhű ábrázolásába. A regény elején nekem kicsit sok is volt a műszaki leírás. Ami nekem a legjobban tetszik a sorozatban és persze ebben a regényben is, hogy teljesen emberi oldalról közelíti meg a háborút. Egyszerű katonák, tengerészek sorsán keresztül ismerhetjük meg a múlt eseményeit, és ezáltal kiemeli annak fontosságát, hogy a német oldalon is "hétköznapi" emberek küzdöttek a hazájukért. A regényt elsősorban a történelem és a haditengerészet szerelmeseinek ajánlom, de az olvasmányos, informatív stílusa miatt a laikusok is élvezetesnek fogják találni! 

 

Vhrai

 

Köszönöm Izolde Johannsen-nek a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet! 

 

Az alapkép forrása: www.pixabay.com