Jo Nesbø: Macbeth

parking-deck-438415_340.jpg

Kossuth Kiadó, 2018. 534. oldal

 

Fülszöveg

A norvég Jo Nesbo a világ egyik leghíresebb krimiírjója. Regényeit 50 nyelvre fordították le, és világszerte több mint 40 millió példányban keltek el.

A fiatal és tehetséges nyomozó a város bűnbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. A hatalom megszerzése érdekében szörnyű gyilkosságok sora, és ezzel párhuzamosan egy szövevényes nyomozás veszi kezdetét. 

A krimi és a thriller műfaji határán egyensúlyozó műben a hatalmi harc a végsőkig éleződik és feszül, és fokozatosan borít el mindent a végzetes paranoia.
A Macbeth című krimit Shakespeare tragédiája ihlette. Nesbo szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, viharos, noir-szerű táj - ezt a sötét helyet bravúrosan jelenít meg regényében a szerző.

 

Pro és kontra

Nem lehetne rám fogni, hogy óriási Shakespeare-rajongó lennék, annak ellenére, hogy a Macbeth történetét nagyjából ismerem. Ennélfogva általában a különféle átdolgozások sem igazán vonzanak, mindig ugyanaz, csak más köntösbe csomagolva, kevesen képesek ebbe egyediséget csempészni. Amikor azonban a megjelenéseket böngésztem, szembejött velem Jo Nesbø és a Macbeth. Rögtön kíváncsi lettem, hogy tudja a skandináv krimi koronázatlan királyaként emlegetett szerző a saját közegébe áttenni ezt a több száz évvel ezelőtt íródott történetet. Annyit már elöljáróban elárulhatok, nem ez lesz az utolsó Nesbø olvasásom.

Egyébként ritkán kezdek bele újonnan megvásárolt könyvbe azonnal, általában pihentetem a dolgokat néhány hétig. A mostani sietségbe erősen belejátszott az is, hogy Tekla könyves csoportjában ez volt a havi közös olvasmány. Igaz, én nem könyvklubozok az utóbbi időben, de gondoltam, ha már megvan, miért ne csatlakoznék a dologhoz. Utólag figyeltem csak fel rá, hogy a könyv a Kossuth kiadó gondozásában jelent meg, valahogy a skandináv krimiket mindig egy másikhoz kötöttem. Panaszra azonban nem lehet okom a kiadás minőségét illetően. Nekem a könyv alapmérete kissé nagynak tűnik, de ez legyen a legnagyobb probléma vele. A borító itt is rendelkezik belső fülecskékkel, de kivételesen nem zavart olvasás közben. A külseje tökéletesen illik egy sötét hangulatú krimihez, mint amilyen ez a mű is. Ráadásul passzolni fog a más kiadónál megjelent Nesbø regényekhez. Nagy titkot nem árulok el tehát, hogy a szerző teljesen bűnügyi irányba tolta el Shakespeare művét. Stílusra teljesen megvett magának. Nagyon alapos, részletes, de ezzel együtt olvasmányos, csak úgy magával ragadja az olvasót. Ugornék is rögtön a helyszínre! Az események egy konkrétan meg nem nevezett városban zajlanak, a ‘60-as, ‘70-es években. A szerző mind a helyszínnel, mind a korszakkal megkönnyítette a saját dolgát. A várost a saját elképzelései szerint formálhatta, abban az időszakban pedig még az emberek életét sem határozta meg ilyen mértékben a technika, másrészt utalt arra, hogy akkoriban nagy befolyáshoz jutottak egyesek - főleg maffiózók akár igazságügyi berkekben is.

Szóval Nesbø a 20. századba repítette Macbeth történetét, ráadásul úgy, hogy a főbb eseményeket és szereplőket egy az egyben átvette, csak a “hátteret” alakította át. Igyekszem nem részletezni az eredeti dráma történetét sem, bár én a könyv elolvasása előtt átfutottam róla egy rövid összefoglalót, ha ti is ezt szeretnétek itt megtalálhatjátok. A történet végig egyes szám, harmadik személyben íródott, de a nézőpontokat elég sűrűn váltogatja. Az elején semmi más nem történik, mint az, hogy a szerző megismerteti velünk a hatalmi viszonyokat. Alapvetően elég sötét képet fest le, hiába van rendőrség, virágzik a korrupció, a kapitány tehetetlen a várost valójában uraló két nagy drogterjesztővel szemben. Ebben a közegben mintegy középen helyezkedik el Macbeth és csapata, akiket leginkább rohamrendőrökhöz, vagy terrorelhárító brigádhoz tudnék leginkább hasonlítani. A Gárda próbálja felszámolni a drogkereskedelmet, hajlandók mindent megtenni a “testvériesség” nevében. Sikert sikerre halmoznak, sikerül felszámolniuk az egyik drogterjesztő hálózatot. Ezután Macbeth-et hősként kezelik, és elő is léptetik. Nem hiányozhat mellőle egy ambiciózus, ám az őrület határán egyensúlyozó nő sem. A Lady az egyik helyi kaszinó tulajdonosa, mondhatjuk, hogy egyfajta vízválasztó a rendőrség és a bűnözők világa között. Teljesen a befolyása alatt tartja Macbeth-et, akinek a nő közreműködésének köszönhetően teljesen fejébe száll a hatalom. Egyre meredekebb dolgokat tesz, átgázol mindenkin. Megismerjük persze mindennek az “ellenpólusait” is, kezdve Duff rendőrtiszttel. Elég arrogáns, elbizakodott, számít arra, hogy így vagy úgy, de feljebb fog jutni. Megpróbálják félre állítani, végül kénytelen lesz olyanokkal szövetkezni, akire nem is gondolna, később szembekerül Macbeth-el. Ennél jobban nem is szeretnék konkretizálni semmit, mivel túl szerteágazó a cselekmény. Az elején nekem fura volt olvasni, pedig tudtam nagyjából, hogy mi fog történni. Sokszor éreztem úgy, hogy a szereplők motivációi és tettei nem igazán egyeznek. De azt is, hogy a történet idegennek hat ebben a környezetben, pedig Nesbø nagyon kreatívan oldotta meg. Ami azonban különösen tetszett, hogy szépen kirajzolódnak a történet fordulópontjai, legyenek azok szilárd, megmásíthatatlan események, vagy olyanok, ahol az egyes szereplők saját maguk dönthetnek a sorsuk felől. Mindemellett körüllengi az egészet egyfajta misztikum is, amely az eredeti sztorira jellemző. Gondolok itt az elhangzott jóslatra, vagy a három boszorkányra… A végkifejletet tekintve viszont tartom a véleményemet, hogy nem igazán illett az egyes szereplőkhöz - ebben a koncepcióban.

Maga a karakteralkotás is úgy történt, hogy a regény egy az egyben átemelte a dráma szereplőit. a 15. századi személyiségükkel együtt. Csak az előéletüket színezte át a szerző úgy ahogy, talán ezért tűnt kissé felemásnak a dolog. A legfontosabb egyértelműen a címszereplő Macbeth. Nesbø felvázolja a tragédiákkal teli gyermekkorát, majd a megváltást Banquo személyében, aki magához veszi és felneveli. Bizonytalan, túl fejlett igazságérzettel rendelkező felnőtté válik, de a munkáját rendkívül jól végzi. Befolyásolható, így a Lady hatása miatt hataloméhessé válik, nem ismer se istent, se embert. Szót ejtenék újra a Lady-ről is. Egy középkorú nő, aki a semmiből küzdötte fel magát a jelenlegi pozíciójáig. Borítékolható a traumatizált gyermekkor ebben az esetben is, ráadásul egy múltbéli tette miatt sokszor az őrület határán egyensúlyoz. Mindezzel együtt manipulatív és paranoid személyiség. Ezért veszi a fejébe, hogy mindenkit el kell takarítani az útból. Fontos még Duff, akiben az arrogancia és a nagyképűség mellett sokkal több rejtőzik. Egy elszúrt akció veti vissza az előrejutásban, és ez arra kényszeríti, hogy elgondolkodjon a saját életét illetően… Mellettük még számtalan szereplőt fel tudnék sorolni, akik így vagy úgy hatással vannak a történetre, de attól félek, sosem érnék a végére…

 

Összességében 5/4

Tényleg nem tudom máshogy megfogalmazni, csak úgy, hogy érdekes olvasmány volt. Eszembe se jutott volna olyan ötlet, hogy valaki Shakespeare klasszikusát a skandináv krimi jellegzetességeivel ötvözné. Szerencsére Nesbø-nak igen! Nagyon hű az eredeti történethez, átvette a teljes cselekményt és szereplőgárdát mindenestül. Nekem kissé furán hatnak ebben a közegben, az egyes tények, összefüggések egyáltalán nem voltak logikusak. Lehet több változtatást kellett volna eszközölni, nem tudom. Az azonban biztos, hogy a szerző nagyon tud írni, lendületes az egész regény. Nem ez lesz az utolsó olvasmányom tőle, az biztos! Ajánlani leginkább a Nesbø vagy Shakespeare rajongóknak tudom, nekik igazi csemege lehet ez a mű!

 

Vhrai

 

Az alapkép forrása: www.pixabay.com

Lábjegyzet: Nem akarok wikipedia-ra hivatkozni, de ott van a legegyszerűbben összefoglalva az egész.