Urbánszki László: Sápadtak (A vége után 1.)


gang-2616414_960_720.jpgMetropolis Media, Budapest, 2019. 333. oldal

 

Fülszöveg

A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A háború túlélői között aratott a halál. Megfagytak, éhen haltak, vagy egymást ölték a konzervekért, a hó alól kiásott tetemekért. Ha emberé volt, talán nem ették meg, de nem mindenki válogatott ennyire. A hatodik esztendőben tisztult ki végleg a levegő, hullottak le az utolsó porszemek. Beköszöntött az ultraibolya tavasz, és rettenetes erővel felragyogott a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap.

Az élet több évtizedes vajúdás után alkalmazkodott, megújult, ugyanúgy, mint az emberek, ám ennek nagy ára volt…

 

Pro és kontra

Már egy ideje tudomásom volt arról, hogy Urbánszki László a történelmi regények után kirándulást tesz a sci-fi műfajába. Nem vagyok kifejezetten a zsáner rajongója, de nagyon kíváncsi voltam, hogy fogja ezt a szerző kivitelezni. Nem kellett túl sokat várunk a kötetre, ugyanis a 26. Nemzetközi Könyvfesztiválon már kézbe is vehettük.

Hozzám a kötet a Metropolis Media Kiadó és persze Urbánszki László jóvoltából került. Minőségileg kifogástalan, noha nem vagyok oda a keményborítós könyvekért. Laza kötése, így kényelmesen lehet olvasni, viszont szétesni sem fog. Amit “fájlaltam”, hogy a külső papírborító alatt fehér a fedlap. Mondanom sem kell, nagyon oda kell figyelni, hogy ne piszkolódjon be. Legalábbis azoknak, akik ugyanúgy félreteszik a külsőt, mint én. A borítókép nagyon hatásos, egyértelműen utal a kötet tartalmára. Azt már írtam, hogy a regény a sci-fi műfajhoz sorolható, alzsánerként azonban nyugodtan ráhúzhatjuk a posztapokaliptikus jelzőt, hiszen a Harmadik Világháború, vagyis az atomháború utáni Magyarországon játszódik a történet. Az eligazodáshoz  pedig remek segítséget nyújt a kötet elejében található térkép.

Urbánszki László nagyon sötét képet fest az atomháború utáni időszakról. A modern civilizáció szinte teljesen eltűnik a föld színéről. A sugárfertőzés következtében rengeteg ember hal meg, főleg azután, hogy beköszönt a nukleáris tél. Kevés a túlélő, ők is kénytelenek teljesen átalakítani az életvitelüket. A regény egyik felében a Végső Háború után 200 évvel járunk, a szerző nagyszerűen bemutatja, hogy képes maga az ember és a természet is alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Egyes fajok kihalnak, míg mások akár több szintet is feljebb lépnek a táplálékláncban. A társadalom visszasüllyedt a “történelem előtti” időkre, újra törzsek uralkodnak, akiknek életvitele nagyban hasonlít a hajdani, vándorló magyarokéhoz. Nagyon érdekes volt látni, ahogy Szolnok és Dabas környéke “átalakult”, de a fantáziámat legjobban a technokrata Budapest vonzza. Remélem a következő részben többet hallunk felőle! Egyébként annyi kritikai észrevételem lenne, hogy a felszínen élők szinte teljes mértékben visszatértek a régmúlt idők módszereihez, de ez annyiban furcsa, hogy ott sem semmisült meg minden és mindenki…. A legérdekesebbek azonban kétségkívül a bunkerben “telelő” túlélők. Végig követhetjük 200 év alatti fejlődésüket, nagyon tetszett, ahogy a szerző a társadalmi változásokat ábrázolta. Ennyi idő alatt volt ott minden, demokráciától egészen a diktatúráig…

A történet, ahogy már említettem, két főbb nyomvonalon halad. Az egyik a “jelenünk”, vagyis a Végső Háború után 200-ban járunk a felszínen, a másik pedig az atomháborút követően eddig az időpontig mutatja be az óvóhelyen élő emberek történetét. Kezdetben megismerhetjük a környéken élő népcsoportokat, valamint magyarázatot kapunk sok-sok kérdésre, ami felbukkan az új világrenddel kapcsolatban. Mindezt a dabasi nomádok kalandjai közé szőtte be a szerző, így szó sincs arról, hogy felesleges leírásokkal bombázna bennünket. Várkonynak az a legnagyobb vágya, hogy felderítő legyen, de előtte több próbát ki kell állnia. Az egyik legfontosabb feladata az információszerzés. Persze nincs egyedül, mentorai és vele egykorú barátai is vele tartanak. Szerintem ezzel a cselekmény főbb vonalait - nagyon elnagyoltan - össze is foglaltam. Ebben a kötetben nem is annyira az események, inkább a körülmények ismertetése és a két főszál folyamatos egymáshoz közelítése áll a középpontban. De ezúttal sem maradunk az Urbánszki-féle humor nélkül, ez az egyik, amit imádok a regényeiben. A kedvencem Bocsival. a rozsomákkal kapcsolatos jelenetek voltak. Hiába köze sincs a kutyákhoz, számtalan közös vonást véltem felfedezni bennük a saját ebemmel. Kiváltképp a kajakóma fogott meg. Jókat lehetett röhögni persze Várkonyon is. A tipikus nyakigláb kamasz, akinek a dolgai soha nem úgy sülnek el, ahogy kéne, de mindig kimászik a csávából. Visszaköszönő motívumként tekintek a szerző könyveiben a nők és férfiak közötti folyamatos évődésre, ezúttal sem megszeppen virágszálak bukkannak fel a lapokon.

A karakteralkotás kissé háttérbe szorult a világ bemutatása és a két főbb nyomvonal mellett, ami nem is csoda, hiszen  a szerző mindezt valamivel több, mint 300 oldalban oldotta meg. Valószínűleg a következő részben már sokkal közelebb kerülhetnek hozzánk a szereplők. A “jelenbéli” szálon úgymond állandóak a karakterek. Itt ismerhetjük meg Várkonyt. Fiatal, szeleburdi és mindenáron bizonyítani akar. Mindemellett azonban nagyon élelmes figura, a ravaszsága sokszor kihúzza a bajból. Hűséges kísérője a már szintén emlegetett Bocsi, a rozsomák, aki számtalan alkalommal menti meg a hátsóját. De nem maradhat ki a csapat többi tagja sem. Főleg a két kiképző, Bene és Csengele voltak érdekesek. Természetre nagyjából egyivásúak, próbálják terelgetni az ifjúságot. Ha nem megy szép szóval, akkor a kiszabott büntetésekkel. Persze ide tartozik Őcsény, Várkony legjobb barátja, akit leginkább az jellemez, hogy inkább erővel, mint ésszel. De itt van még Somocska, aki leginkább megkeseríti a fiúk életét. Viszont többször nagy segítséget jelent az ottléte. A közvetlenül a Végső Háború után játszódó vonalon nagyon gyorsan változott a szereplőgárda. Talán Hunfalvy-t kell megemlíteni, aki kisajátította magának és néhány száz emberének az óvóhelyet, ezzel századokra föld alá száműzve a túlélőket. Karizmatikus figura, akit az emberek szívesen követnek, haláláig hallgatnak rá…

 

Összességében 5/4

Egyáltalán nem csalódtam a regényben, Urbánszki László otthonosan mozog ebben a műfajban is. Kifejezetten tetszett, ahogy a posztapokaliptikus Magyarország egy részét bemutatta számunkra. Viszont az nagyon érződik hogy ez egy bevezető kötet. A háttér felvázolása elvonta az “időt” a történetttől és a karakterektől. Ettől függetlenül zseniális húzás a két főbb, időben eltérő történetszál folyamatos egymáshoz való közelítése. Egyértelműen a jelenbeli idősík fogott meg jobban, ott bontakozott ki az az Urbánszki László, akit megszokhattunk - főképp a humorra tekintettel. Ajánlani tudom ezt a regényt egyrészt a szerző rajongóinak, másrészt pedig annak is, aki most próbálkozik esetleg a sci-fi, posztapokaliptikus vonallal, szerintem kezdésnek egy könnyedebb olvasmány. Kifejezetten várom a következő részt, gyanítom, hogy ott már inkább a cselekményé lesz a főszerep!

 

Vhrai

 

A kötetet megvásárolhatjátok a Metropolis Média Kiadó honlapján. is.

Korábbi bejegyzéseim a szerző könyveiről: 

 

Az alapkép forrása: www.pixabay.com