Andy Baron: Kárhozottak városa - Budapest 2038

5372570_5.jpgFülszöveg

Meztelen Ügynök Könyvtára, 2019. 450.oldal

Az ​atomháború már huszonöt éve letarolta a Föld élővilágát. A bolygó mindenáron túlél és sosem látott mutáns élőlények fejlődnek szédítő tempóban a felszín hűvös, savas közegében. Budapestet nem érte közvetlen bombatalálat és mivel a pincék, barlangok, metrók városa, többszázezer ember maradt életben a föld alatt. Feljárni csak védőfelszerelésben és fegyverrel lehetséges. 
Egy kőbányai tárnarendszerben uralkodó vaskezű diktátor és egy másik hadúr, a TEK által védelmezett miniszterelnöki bunker parancsnoka szinte egy időben indulnak egy misztikus és nagyhatalmú tárgy megszerzésére. Ehhez meg kell támadniuk „Csikágó” békés pincevárosát. Eszetlen háborújuk útjába csupán jó szándékú öregemberek, különleges képességű gyermekek és gondolkodni tanuló felszíni ragadozó mutánsok állhatnak. 
A regény a híres METRÓ Univerzumhoz kiadói felkérésre készült el, még 2016-ban, mint a régen várt „magyar metró-regény”. A kiadó közben vezetőt váltott, ezért a szerző egy kisebb kiadói csapattal a háta mögött, önálló történetként jelenteti meg ezt a könyvet.

 

Pro és kontra

Azt hiszem, az utóbb időben számtalanszor írtam már, hogy a sci-fi nem igazán az én műfajom, de egyre több regény kerül a kezembe ebből a zsánerből is. A Kárhozottak városát egyébként a Glukhovsky-féle Metró-trilógia ihlette. Szóval lássuk, milyen az élet az atomháború után, Budapesten! 

A kötetre biztosan nem figyeltem volna fel, ha nincs Urbánszki László és Bányai D. Ilona, mivel az ő társaságukban, a Könyvfesztiválon ismerkedtem meg személyesen Andy Baron-nal, és így szereztem be a könyvet közvetlenül tőle. A kiadás minősége nem a legjobb, egyrészt a papírra tekintettel, másrészt a borító vékonysága miatt. Nem vagyok egy “szadizós” olvasó, de visszapödrődött a borítót fedőfólia és egy kézbevétel után viseltesnek látszik a kötet. Egyébként ha jól tudom, ez utóbbi csak pár tucat példányt érintett. A mérete tökéletes, hiába több mint 400 oldal a könyv, simán magunkkal tudjuk vinni bárhova. Kifejezetten jó ötlet volt, hogy vastagabb betűtípussal szedték a szöveget, mivel a betűk mérete is elég apró. Ami viszont egyszerűen fenomenális lett, az a borítókép! Rendkívül ötletesen lett megoldva, ráadásul a szerző mondta, hogy egy családi fotót láthatunk. Szerkezetileg sem lett túlbonyolítva. Hosszabb-rövidebb fejezetek követik egymást, amelyek egyszerű és lényegre törő címet kaptak. 

Szerintem aki olvasta Glukhovsky Metró regényeit, az már a címből rájött, hogy a regénynek ezekhez valami köze van. Egyébként nem titkoltan - a fülszövegben is szerepel -, ez inspirálta Andy Baron-t a saját története megírására. Abban azonban ki is merülnek a hasonlóságok, hogy az atomháború után járunk, így az emberek kénytelenek a sugárzás és ennek utóhatásai következtében a föld alatt menedéket keresni. Ha azonban még a részletekbe menő elemzés előtt egységében tekintek a könyvre, ami leginkább megfogott, az a szarkasztikus humor. Tényleg sikerült a Metrót magyarosítani, a szereplők sok “megmozdulása” és reakciója nagyon tipikusnak mondható. A helyszín miatt azonban ebben a kötetben nem is lehetett az a megoldás, hogy csak a metróhálózatot használják, az egész “rendszert” Budapest sajátosságaihoz kellett igazítani. A metrón kívül képbe kerülnek a budai hegyek barlangjai, a város pincéi és egyéb mélyebb pontjai is. Egyébként ahhoz képest, hogy ez a szerző első hosszabb lélegzetű műve (számomra ez a 300 oldal feletti könyveket jelöli), rendkívül összetett. Egyes szám, harmadik személyben íródott, ám rendkívül sok nézőpontból ismerhetjük meg a történetet. A prológus már valamennyire előrevetíti az eseményeket, de el kell teljen pár száz oldal, mire ismét eljutunk eddig a pontig. Szóval, már a első fejezetekből láthatjuk, mennyire szürreális világot festett le a szerző. A felszínen élő állatok, lények hihetetlen gyorsasággal fejlődnek, képesek kapcsolatot teremteni az emberekkel is. Azonban az emberek megmaradt csoportjai nem hazudtolják meg az alaptermészetüket, ahelyett, hogy a túlélésre koncentrálnának, az egymással való torzsalkodás tölti ki az idejüket. Budapest területén több nagy csoport alakított ki magának egy-egy nagyobb birodalmat, amelyek többé-kevésbé összefüggő föld alatti telepekből, “városokból” állnak. Számunkra legnagyobb jelentőséggel a TEK megmaradt egységeinek búvóhelye, a dezertáló Bakó által alapított telep és az egyetlen köztársaságként működő Csikágó bírnak.

Nem véletlenül írtam, hogy rendkívül összetett, ugyanis a fennmaradó csoportok mellett azonban egyéni sorsok is kibontakoznak a lapokon. Rögtön a prológus után megismerjük Kisfiút, akivel a Dög, egy mutáns rovar, telepatikus kapcsolatot teremt. Ez az első bizonyítéka annak, hogy micsoda változások előtt áll az emberiség. Ez a szál majdnem végig úgymond titokban marad a többi szereplő előtt, mi azonban követhetjük a kettejük közötti furcsa kommunikációt. Szerintem tökéletesen sikerült a szerzőnek érzékeltetni, hogy szép lassan hogy idomul egymáshoz a két eltérő “godolkodásmód”. Ehhez később kapcsolódik egyfajta külső entitás, amely segíti őket mindebben. Bepillantást kapunk a megmaradt fegyveres erők, a TEK központjába. Itt minden katonai rendben, parancsok alapján működik, próbálják fenntartani a korábbi rendszer maradványait. A TEK tagjai teljhatalmat gyakorolnak, rabszolgákat tartanak, emberhúst esznek… Itt ismerjük meg a kötelék két, nem túl szimpatikus tagját Ficsort és Bakó századost. Ez utóbbi azonban dezertál és saját “telepet” alakít ki, végigkövethetjük ennek a történetét. A harmadik szálon már összefolynak az események. Az atomháború előtti világra még emlékező Béla bá elindul, hogy figyelmeztesse Csikágót, a másik két “állam” támadást  tervez ellenük. Útközben találkozik a különleges adottságokkal rendelkező kislánnyal, Pszichével. Nekem ez a szál volt a legszimpatikusabb, és egyben a legizgalmasabb: Vajon sikerül-e megakadályozni Csikágó bukását?! Egyébként annyira fals dolog miatt akarják lerohanni, hogy a már szinte fájdalmas, de tökéletesen szimbolizálja a mi világunkra is oly jellemző hiszékenységet. Elég csak az interneten terjengő álhírekre gondolni, amiket sokan gondolkodás nélkül képesek osztani. 

A karakteralkotás is követi a történet ironikus vonalait. Elég eltorzult személyiségeket ismerhetünk meg. Bakó századosnak jól jött az “új” világ, kiélheti jellemének sötét oldalait. Kegyetlen, szadista figura. Tökéletesen alkalmas arra, hogy egy diktatórikus rendszer vezetője legyen. Ficsor talán még kattantabb. Kifejezetten élvezi a gyilkolást, kedveli az emberhúst. De benne legalább él még valamiféle lojalitás a felettesei felé. Számomra jelentős volt Béla bá, aki a régi rendszer “maradványa”. Rendkívül művelt, és még képes ésszerűen gondolkodni. Nem véletlenül lesz Bakó tanácsadója egy időben, de kiábrándul a helyzetéből és megszökik. Az abszolút kedvencem azonban Psziché alakja. Ő már teljesen az új világrend gyermeke. Nem igazán van ideje gyerekként viselkedni, tipikusan az a figura, aki a jég hátán is megél. Különleges adottságai révén ő is kapcsolatban kerül a felsőbb entitással. 

 

Összességében 5/5

Andy Baronnak a maga szatirikus-ironikus módján sikerült a Metró-feelinget magyarosítani. Tökéletesen alkalmazta a helyszínekhez Budapest sajátosságait. A történet többszörösen is összetett, követhetjük az atomháború utáni város történetét, de mindezt egyéni sorsokkal tarkítva. Rengeteg szereplővel operál, de ezt is nagyon jól sikerült megoldani. A legérdekesebb azonban kétségkívül a felszíni evolúció kérdésköre. Ajánlani tudom a sci-fi rajongóknak és a Metró-széria kedvelőinek egyaránt, igazi magyar kuriózum a műfajon belül! 

 

Vhrai