Tamási Izabella (szerk.): Harcosok Vértanúk Boszorkányok

Időutazásra invitállak benneteket! Ebben segítségemre lesz a Történelmiregény-írók Társasága által kiadott, és a tagsággal rendelkező szerzők munkáját összefoglaló antológia. A kötet kalauzként szolgál az ókortól egészen napjainkig. 

covers_579488.jpg

A hűvös, dohos helyiség közepén terpeszkedő, robusztus asztalt kéttucatnyi csuklyás alak ülte körül. A pislákoló faggyúmécsesek alig valamicske fény loptak a terembe, az apró lángok sejtelmes táncot jártak a sötétben. A Rend tagjai, nők és férfiak ismét megerősítették titkos szövetségüket. Nem kellett hozzá sem vér, sem oklevél, sem pecsét: elég volt az adott szó, a kölcsönös tisztelet. Döntöttek. Ahogy eddig, úgy ezután is vállvetve, egymást segítve, bátorítva osztják meg az arra érdemesekkel mindazt, amit a múltról tudnak, vagy tudni vélnek… Ezúttal egy újabb, immáron ötödik novelláskötet közreadásával, amihez minden kedves Olvasónak jó szórakozást kívánnak!
A Történelmiregény-írók Társasága nevében, 
Kapa Mátyás elnök

Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2019. 230. oldal

A kötethez a TRT révén, Izolde Johannsen közvetítésével jutottam hozzá. Korábban is találkoztam már a társaság által, immár ötödik éve kiadott novellagyűjteménnyel, de mivel ritkán olvasok rövidebb történeteket, ezért mindig elodáztam a dolgot. Egyébként elektronikus formában kaptam meg, így minőségileg nem tudok mit írni róla. Viszont már a borító is figyelemfelkeltő, kifejezetten megfogott a stílusa, elég határozottan rámutat, mit várhatunk a könyvtől. De ugyanígy nem kertel a cím sem, megadja azt az irányt, ami köré felépülnek a történetek. 

A kötetben 16 novellát találunk, amelyeknek mindegyike más-más szerző munkája. Szerkezetileg szintén alapos, nem találomra következnek egymás után a történetek, hanem időrendben. Maga az egész mű nem lett túl bő lére eresztve, de tökéletes alkalmat ad arra, hogy megismerjük a TRT tagjainak stílusát, műveik hangulatát. Kiválogathatjuk, mely szerzők állnak hozzánk a legközelebb, azután pedig csak rajtunk múlik, mennyire szeretnénk a regényeikkel, vagy egyéb történeteikkel megismerkedni. Nagyon vegyes korszakokat tárnak elénk. Egészen az ókortól napjainkig hívják kalandra az olvasót, de nem csak a magyar, hanem a világtörténelem színpadára. 

Nagy általánosságban eltérő témaköröket dolgoznak fel a novellák, azonban van néhány, amelyek ugyanazt, többféle szemszögből. Például megjelenik Szent István fiának, Imre herceg sorsa; vagy egy nagyobb témakör, a II. Világháború. De mindezt nemsokára részletesebben is górcső alá veszem. Különlegessé teszi még az is az egyes történeteket, hogy a szerzők szinte mindegyike fűzött hozzá valamiféle megjegyzést, kiegészítést, vagy a történelmi háttérrel, vagy a történet esetleges kapcsolódási pontjaival kapcsolatban. Több novella ugyanis a szerzők hosszabb lélegzetű műveihez tartozik. Egyébként rájöttem, rengeteg magyar történelmiregény-írót ismerek már közelebbről, van, akit személyesen is, de bőven van még mit bepótolnom. 

A kötet rögtön egy számomra ismert névvel kezdődik, bár “férfiasan” bevallom, halvány lila gőzöm nem volt, hogy Andy Baron is tagja a TRT-nek. Az ő története az ókorba kalauzol minket, mégpedig az egyik római provincia területére. Engem leginkább a sajátos humora fogott meg ismét. 

Soós Tibor és Solymár András egyaránt Imre herceg történetét elevenítette fel nekünk két egészen különböző nézőpontból. Mivel sok konkrétumot nem tudunk István fiáról, így nagy az alkotói szabadság ebben a témakörben, amit mindketten remekül ki is használtak. A későbbiekben szívesen olvasnék tőlük más jellegű történeteket is. Laza szállal, de valamennyire ide kötődik Cselenyák Imre írása is, amely Gellért püspök vértanúságát dolgozza fel a rá jellemző alapossággal. Eddig két kötet olvastam a szerzőtől, Az új isten szerelmesei-t és az Áldott az a bölcső-t, Arany János életregényét. Azt hiszem, ennyire eltérő minőségű (a szó emelkedettebb értelmében) sztori után még nagyobb kíváncsiság él bennem Cselenyák Imre többi művével kapcsolatban. 

Ezután Könyves Kálmán királyunk idejére ugrunk, az ő egyik törvényszövege adja Bónizs Róbert novellájának címét, De strigis vero quae non sunt, ami röviden és tömören annyit tesz, boszorkányok nem léteznek. Itt a hétköznapi emberek szemén keresztül kapunk ízelítőt abból, hogyan bántak abban a korszakban egy boszorkánynak titulált nővel. Csakugyan a kisemberek nézőpontjából íródott Urbánszki László története egy debreceni fogadóról. Nos, az ő nevével rendszeresen találkozhattatok már a blogon. Az egyik legjobb humorú történelmiregény-írónk, amit ezúttal sem hazudtol meg. 

Gáspár Ferenc novellája már Mátyás korába vezet el bennünket. Szintén egy törvény köré épül fel a történet, ami jobbágyok számára biztosított egyfajta kibúvót a büntetés alól. Annyira ritka esetet ölel fel a pénzhamisítás kapcsán, hogy bizonyítva nincs, hogy bárki élt volna a lehetőséggel a korszakban. Úgyszint ebben az időszakban maradva következik Bányai D. Ilona alkotása, aki magát az Igazságost választotta központi szereplőnek. Ismét a tőle megszokott gördülékeny, népmesékre emlékeztető stílust élvezhetjük. Egyébként az ő neve sem ismeretlen számomra, nemrég olvastam és írtam a Boszorkánykör-trilógiáról, amely ő jegyez.

Dr. Várkonyi Tibor novellája volt az egyik kiemelkedő számomra. Rámutat arra, hogy nemcsak a neves történelmi személyiségek életútja lehet lenyűgöző és egyben fontos, a jelentős fordulatoknál éppúgy számít az egyszerű, szolgálatot teljesítő katona is. Mindezt pedig az egyik legérdekesebb korszakba, a XVI. századba helyezte, amikor több magyar nemes is Isztambulban raboskodott a törökök fogságában. 

Csikász Lajos neve sem cseng ismeretlenül előttem, bár még nem volt szerencsém egyetlen regényét sem kézbe venni. (Pedig a Vörös-kék lobogók már egy ideje itt várakozik a polcomon.). Az ő története egy egészen tragikomikus helyzetet fest le előttünk, amit maga a cím, hogy Legényfogó is tökéletesen összefoglal. Bámulatos, mi mindenre képesek egy használható férjjelöltért. 

Ezután megint egy “ismerősbe” futottam a lapokon, tavaly olvastam ugyanis Bakóczi Sárától A város és a rózsát, ami egyben Debrecen történetének egy szeletkéje is. Ezúttal azonban más vizekre evezett a szerző, ugyanis a XIX. századba, a Festetics György által rendezett Helikon ünnepélyre látogatunk. Ezen részt vett a korszak irodalmi életének “krémje", köztük a címszereplő Dukai Takács Judit, vagyis Malvina is. Szerintem a történet nagyon alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmünket egy méltatlanul elfeledett költőnőnkre. Nem lehetett egyszerű elfogadtatni akkoriban, hogy egy nő ért a rímekhez, még akkor sem, ha maga Berzsenyi Dániel volt a pártfogója. Szintén ebbe a századba kalauzol bennünket Tapodi Brigitta is, aki a Kéz, fej, szív című novellájában az első magyarországi óvoda alapítóját, Brunszvik Terézt mutatja be nekünk hősnője, Zsófia szemszögéből. Egyébként az ő nevével is találkozhattatok már nálam, A hajtű című regénye ugyanis teljesen elvarázsolt. 

Persze bőven volt még a kötetben számomra ismeretlen szerző, ilyen Gál Vilmos, aki az 1873-as bécsi kiállítás keretei között mutatja be a korszak tudósainak talán kissé elvont gondolatmenetét. Hacsek Zsófia írásaival eddig szintén nem találkoztam még, Swanswell című novellájában egy főnővér és nős pártfogója reménytelennek tűnő szerelméről számol be. 

Trux Béla Az inkvizítor című regénye szintén megvan már, csak még sorra nem került. Nos, a novellája már egy egészen más korszakba, a XX. századba, Sztálingrád ostromához vezet bennünket. Talán ez a történet tette rám a legnagyobb hatást, elképzelni sem tudom, milyen lehetett egy hónapokig ostrom alatt álló várost védeni. A szerzőt - saját elmondása alapján is - jobban izgatja a kisember története, így került elő Szvetlána, a "névtelen" lövész. Ha ez jelenti a szerzőnek, hogy kimozdult a komfortzónájából, hát csak így tovább… 

Végül és nem utolsósorban itt van még nekünk Izolde Johannsen, aki az Észak magányos királya című regényéhez kapcsolódó kiegészítő novellát írt az antológiába. Egyébként a történet a regény ismerete nélkül is élvezhető. A XXI. századból tekinthetünk vissza egészen a II. Világháború utáni Norvégiáig, majd tanúi lehetünk egy igazán felemelő találkozásnak. 

Nos, el is érkeztünk a végéhez, igyekeztem mind a kötet, mind a novellákat megfelelően bemutatni számotokra. Szerintem rendkívül hiánypótló kiadásról van szó, ugyanis a történelmi regények mellett ilyen átfogó antológiák ritkán jelennek meg magyar szerzőktől. Tényleg tökéletes körkép a Történelmiregény-írók Társaságának munkásságáról. Sőt, kissé olyan, mint egy katalógus, amely segítségével az Olvasó rátalálhat a hozzá közelebb álló szerzőkre. Akadnak persze gyengébb és erősebb alkotások is a kötetben, de szerintem kiválóan kiegészítik egymást. Nem is szaporítanám tovább a szót, ajánlani tudom elsősorban a történelmi regények kedvelőinek, de azoknak is kitűnő kezdet lehet, akik most szeretnének jobban megismerkedni a zsáner hazai alkotóival. 

5/4

 

Köszönöm a kötetet a Történelmiregény-írók Társaságának! 

 

Akiktől olvastam már: 

Andy Baron

Bakóczy Sára

Bányai D. Ilona

Izolde Johannsen 

Tapodi Brigitta

Urbánszki László