Horizont 1. - Avagy szélesítsük a látókörünket ismeretterjesztő, önfejlesztő könyvekkel

Az utóbbi időben nem olvastam a fiktív, szórakoztató, esetleg szépirodalmi műveken kívül semmi egyebet. Viszont egyre több olyan téma és kötet jött velem szembe, amik felkeltették az érdeklődésemet. Legyen az, a teljesség igénye nélkül, pszichológia, önismeret, irodalom, vagy történelem. Tehát úgy gondoltam, időről időre összeszedem azokat a köteteket, amelyek ilyen indíttatásból kerültek a kezem ügyébe. Első körben három könyvről írtam, és azt kell mondjam, elég vegyes lett a felhozatal!

elk-horz.jpg

1. Háy János: Kik vagytok ti? - 5/4

Egyik ismerősömnél láttam a kötetet, belelapoztam, és egy-két érdekfeszítő gondolat után úgy éreztem, nekem ezt el kell olvasnom. Azt már így az elején le tudom szögezni, hogy biztosan nagyobb élvezet lett volna, ha jártasabb vagyok az irodalomtörténet terén. Csak a középiskolai tudomásomra támaszkodhatok, az meg 15 éve volt, szóval vannak hiányosságaim. Ezek után mondanom sem kell, hogy akadt számomra pár ismeretlen név a listán. Igazán azok a részek kötöttek le, amelyek az ismert(ebb) írókat, költőket vették górcső alá. Egyébként maga a szöveg, a fogalmazás stílusa miatt is érdemes elolvasni. Nyugodtan használhatom rá a szubjektív irodalomtörténet jelzőt, egyrészt olyan irodalmi nagyságok szerepelnek a kötetben, akik Háy Jánosra valamilyen hatással voltak, másrészt az egyes részekből bőven kiviláglik, milyen "viszonyt" ápol a rég- és közelmúlt alkotóival a szerző. Ettől függetlenül ez egy minden igényt kielégítő, tudományos írás, minden állítás érvekkel alátámasztott, bármennyire is személyes nézőpontot tükröz. Ami a leginkább tetszett az egészben, az az, hogy lerombolja az ideálképeket, a felmagasztalt írói státuszt, amit néhány alkotónk a magáénak tudhat, és megmutatja mögötte a gyarló embert. Ajánlani tudom főleg az irodalomban jártasabb olvasóknak, valamint azoknak, akik érdeklődnek a magyar klasszikus irodalom iránt, már csak azért is, mert rengeteg ötletet meríthetünk belőle, kiknek a műveivel szeretnénk a jövőben megismerkedni. 

elk.jpg"Irodalomtörténet? ​Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az is. Kor- és kórrajz? Az is. De legfőképp igazi Háy-próza. Tele humorral, gondolattal, a valahai életművek teljesen újszerű megközelítésével. Olyan könnyedén lép át más korok világába, olyan természetesen beszél a valahai alkotókról, hogy észre se vesszük, hány év választ el tőlük, s lelkesen vetjük bele magunkat ebbe a világba, aminek hősei a tankönyvekből jól ismert, sokszor unalmasnak vagy épp érdektelennek tartott alakok.

„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen." (Háy János)

A Kik vagytok ti? mint írói vállalkozás is példátlan. Hatalmas mű, óriási, sokéves munka. S az eredmény egy olyan könyv, ami Szerb Antal óta először mer újszerűen és jól olvasható stílusban a magyar irodalom alkotóihoz nyúlni."

Európa Kiadó, Budapest, 2009, 706. oldal

 2. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors - 5/4

Ez a kötet annyiszor jött már szembe velem a Molyon és úgy átlagosan minden helyen, hogy majd’ kilyukadt az oldalam a kíváncsiságtól. A kívánságom gyorsan teljesült, mert kölcsön kaptam egy rakat más olvasmány kíséretében. Rövid ajánlókban nem szoktam a külső jellemzőkbe belemenni, de itt annyit megjegyzek, hogy a papír, amire nyomtatták szörnyű, körülbelül, mint a fénymásolópapír. Ezen kívül semmi kifogásom nincs a külalakkal szemben. Na, de menjünk szépen, sorban! A szerző nevével egyébként többször találkoztam már a Nők Lapja magazinjaiban, így azért volt fogalmam, mire számíthatok. Az egész kötet nagyon olvasmányos, a teljesen laikusok számára íródott. Szóval élvezni fogja az is, aki egyáltalán nem foglalkozott eddig a pszichológiával. A kötet témája, amit a címből leszűrhetünk már, az az, hogy milyen transzgenerációs hatások érhetnek minket; vagyis milyen lelki örökséget kaphatunk a felmenőinktől, akár úgyis, hogy fogalmunk sincs róla. A kötet a rövidsége ellenére több szempontból járja körül a témát, a magzati korban “elszenvedett” hatásoktól, a családi titkokon át, a nagy- vagy dédszülők traumájáig. Ami szkeptikussá tesz az egész témával kapcsolatban, az az, hogy javarészt más elméletekre és statisztikákra alapoz. Nekem soha nem volt elég konkrét, vagy megfogható a “nagy esély van arra…” megfogalmazás. Viszont az nagyon tetszett, hogy személyes és a praxisából vett történetekkel támasztja mindezt alá a szerző, ez az, ami leginkább közelebb hozza ezt a kérdéskört az olvasókhoz. Az egyes fejezetek végén található kérdéssor gondolkodásra, önelemzésre sarkall, a végén pedig azt is láthatjuk, hogyan készíthetünk genogramot, szerintem már csak emiatt érdemes kézbe venni a kötetet. Végezetül csak annyit, hogy érdekes olvasmány volt, de nekem sok újdonságot nem mondott. Ajánlani azonban mindenkinek tudom, egyáltalán nem csak a pszcihológiára fogékonyaknak íródott. A genogram elkészítését lehetséges, hogy meg fogom próbálni! 

covers_515619.jpgAmikor ​elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.
A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek.
Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.

Kulcslyuk, Budapest, 2018. 288. oldal

 3. Adam Kay: Ez fájni fog - 5/5

Nos, a három kötet közül ez volt, amelyik teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mindig rajongtam a különböző orvosi sorozatokért, még könyveket is olvastam a témában, lehet ettől vagyok enyhén hipochonder. Az tuti, ha nem vagyok lusta, nulla kézügyességgel, plusz totál hülye a kémiához, valamilyen egészségügyi pályát választottam volna. De visszakanyarodva a könyvhöz, a fülszöveg száz százalékosan jellemzi az egész irományt. Külön dicséretre ad okot, mert ez az utóbbi időben nem sok esetben sikerül. Azt hiszem, a szerzővel nagyon jól megértenénk egymást, általában a morbid humor az, ami nálam célba talál! Nemegyszer felröhögtem olvasás közben, sőt, szokásomtól eltérően még néhány részt fel is olvastam itthon, bár muszáj volt, mert nem tudták, mi bajom van. Mindemellett azonban nagyon komoly témát jár körbe. Adam Kay orvosi egyetemet végzett Angliában és végigjárta a ranglétrát a szülész-nőgyógyász szakorvosi titulusig. Bevallom, csodálkoztam, hogy ugyanazzal a problémával küzdenek, mint más, gyengébb gazdaságú országban. Amíg nem éri el azt a szintet valaki, hogy magánpraxisa legyen, addig havi kb. 300 munkaóra és alacsony fizetés várja. Ráadásul a végletekig kihasználják a teherbírásukat is. Akkor egy ápoló helyzetébe már bele se gondolok! Nos, itt előjön a szokásos probléma, amit soha nem értettem: miért jó egy államnak, ha pont az egészségügy van alulfinanszírozva, ráadásul az életpályamodell is olyan vonzó ezen a téren, mint egy darab sz.r. Mehet a duma, hogy ők a hivatást választották, de lehet inkább bemennek majd a gyárba, mert ott jobban keresnek, gyakorlatilag nulla felelősséggel. De ezt lehetne a végletekig sorolni… A naplóforma sokat hozzátett a könyv hangulatához, még inkább beleképzelhetjük magunkat az aktuális szituációba. A kiadásról még annyit, hogy papír minősége hagy kívánni valót maga után. Végezetül az biztos, hogy aki gyereket tervez, inkább ne olvassa, kész szülészeti horror ez a könyv! Egyébként zseniális, ajánlom mindenkinek, nézzen az orvosok (nővérek, mentősök...stb.) élete mögé, garantáltan nem fogja tőlük sajnálni  a magasabb fizetést!

covers_560489.jpgA szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat.
A morbid humor kedvelői ki ne hagyják!

Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)

„Fájdalmasan mulatságos. A fájdalom és a mulatságosság hogy, hogy nem, valami teljességgel jóvá, nemessé és szerethetővé adódik össze.” Stephen Fry

Athenaeum, Budapest, 2019. 304. oldal