Moskát Anita: Irha és bőr

Mostanában azok a könyvek vannak rám leginkább hatással, amelyek valami merőben új, egyedi koncepciót bírnak felmutatni. Mindemellett pedig a történet is az utolsó oldalig leköti a figyelmemet. Nos, az elmúlt hetek során az egyik ilyen regény az Irha és bőr volt. Egyszerűen zseniális mind az elképzelés, mind a megvalósítás. Na, de nézzük is, miért! 

covers_541227.jpgAlig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

Gabo, Budapest, 2019. 608. oldal

A kötettel már több helyen találkoztam, de végül a Csak egy percre blog ajánlója miatt fogtam a kezembe. Ismét szerencsém volt, mert meg tudtam szerezni kölcsönkönyvként. Minőségileg jó, kényelmesen olvasható. A borító egyszerű, letisztult, mégis benne van a lényeg. Egyébként magáért a zöld színért nem vagyok annyira oda, de ez legyen a legnagyobb gondom. Szerkezetileg jól felépített, nagyobb, sorszámmal és címmel ellátott részek, ezen belül pedig számozott fejezetek váltják egymást. Műfajilag több helyre be tudnám sorolni, de talán a disztópiához áll legközelebb. 

Az alapötlet az egyik, ami ezt a kötetet egyedülállóvá varázsolja. Személy szerint én még nem olvastam hasonlót sem. Valaminek a hatására az állatok világszerte bebábozódnak, emberi, vagy magasabb intelligenciaszintet, valamint az emberéhez nagyban hasonló testet "kapnak", azonban kinek kevesebb, kinek több állati jellegzetessége (fül, farok, szőr...stb.) megmarad. Minderre a Föld országai eltérő módon reagálnak. A fajzatokat valahol elpusztítják, máshol kitelepítik és gettóba zárják, míg a legdemokratikusabb országokban az emberekével megegyező jogot kapnak. Annyit azért itt megjegyeznék, hogy nem, bizonyos párhuzamok még véletlenül sem vonhatók a való világgal! De irónia vége, ennél jobban nem megyek bele a kérdéskörbe. Természetesen Magyarország a gettósítást választotta, az egyik ilyen városrészben játszódik a regény nagy része. Több szemszögből szemlélhetjük a történetet, de mindegyik egyes szám, harmadik személyben íródott, ami ebben az esetben a legjobb választás volt! A regény folyását néhol megakasztja egy-egy rövidebb mese, amelyek az átalakult állatok nem túl vidám eseteit mondja el, hogyan reagáltak rájuk az emberek, és miként bántak velük. Azt már itt előrebocsátom, hogy nagyon naturálisak a leírások, mindenféle szempontból, Moskát Anita meg sem próbál szépíteni a dolgokon. Szóval, nyomokban szex, testnedvek, és vér is előfordul. Ha azonban általánosságban kell beszélnem a történetről, az a két jelző jut eszembe, hogy szerteágazó és kiszámíthatatlan. Annyira sok oldalát ismerhetjük meg az eseményeknek, amennyit csak lehet, az író mégsem darabolta százfelé, igazán három főbb szálat követhetünk nyomon, amelyek itt-ott mindig találkoznak. A cselekmény pedig tele van nem várt fordulatokkal, és ez az utolsó oldalig ki is tartott. Talán kissé felgyorsítva kapjuk az eseményeket az elnyomástól a lázadáson át a fanatikusok megjelenéséig, akik bármilyen ügyre veszélyt jelentenek.  

Az egyik szálon megismerjük Kirill-t, az őzfajzatot. Az első átváltozók között volt, így már 17 éve él a gettóban. Rajta keresztül láthatjuk, miként szocializálják a fajzatokat a társadalommal való együttműködésre. Kirill egyébként blogot vezet, kíváncsi arra, miért és hogyan kezdődtek az átalakulások. Ami vele kapcsolatban a legjobban lett megírva, az az, hogy hogyan kapcsolódik össze egy csorda tudata, ugyanis egy rakat sutával él együtt, akik képesek egy darabig befolyásolni a gondolatait és cselekedeteit. Ám az őzbak leginkább a helyét keresi ebben a világban, könnyen befolyásolható alkat, aki csak sodródik az eseményekkel. Nagyon jól átjön az a tanulság, hogy lényegében mindegy, milyen valakinek az alaptermészete, attól még bármire képes lehet bizonyos körülmények hatására. Egyáltalán nem számítottam arra az irányra, amerre a sorsa alakul. Kirill talál rá az alig fél éves borzfajzatra, Pilar-ra, akit a saját gyámja dobott ki. Az elején tökéletes megtestesítője egy kirakatbábunak, mindenki kihasználja a naivitását, és a saját kedve szerint ugráltatja. (Az elején ugyanis a fajzatok személyisége nagyon képlékeny.) Felhasználják tévészereplésre, kampányeseményekre, később pedig szinte totemnek, akit imádhatnak, főleg miután kiderül, mire képes. Majdnem tönkre is teszik teljesen. Az élete egyébként tökéletes példája azoknak a befolyásolható, és lehet kissé ostoba embereknek, akiket kiállítanak, és csak teszik, ami mondanak nekik, de a végén ők kapják a szarcunamit a nyakukba. Igen, véletlenül sem vonok újra párhuzamot a mai (magyar) valósággal… Nos, ezt is sikerült rébuszokban megfogalmaznom, de az ő története kapcsán sem számítottam olyan végkifejletre, ami kikerekedett a dologból. A legkülönlegesebb számomra azonban August Dahl sztorija volt. Politikus alkat, aki a saját céljára használ fel mindenkit, manipulálja a közvéleményt, és még akkor sem adja fel, amikor vesztésre áll. Az elején azt hittem, egyszerűen ő lesz az összekötő kapocs az emberek és a fajzatok között. Viszont a látszat néha csal, Dahl múltja ugyanis bőven tartogat titkokat. Érdekes volt a végén a visszaemlékezése, hogy is kezdődött minden. Nos, ennek a három szereplőnek követhetjük végig a sorsát a temérdek társadalmi, politikai, és egyéb változások közepette. Talán mindegyikük alakja kicsit eltúlzott, de az alapkarakterek, mint erre már többször utaltam, bizony, a valóságban is léteznek. 

Tudom, javarészt a karakterekről írtak teszik ki a bejegyzés nagy részét, viszont tényleg vétek lenne bármilyen konkrétumot lelőni a cselekményből. Szerintem a kötet egyik zsenialitása a történetvezetés. A regény tele van váratlan fordulatokkal, szinte garantált, hogy nem az fog történni, amire számítunk. A másik nyerő húzás a karakterek megformálása. Moskát Anita a legáltalánosabb emberi tulajdonságokból merített, és ezt spékelte meg állati ösztönökkel, így alkotott számunkra felejthetetlen szereplőket. Ami viszont teljes mértékben viszi a prímet, az a regény mondjuk úgy, szimbolikája. Szerintem a sorokat olvasva óhatatlanul párhuzamot vonunk a mai világgal, akár társadalmi, akár egyéni szinten. Ajánlani talán inkább azoknak tudom, akik vevők az elvontabb, ámde egyedi írásokra, és nem félnek a nyers “valóságtól”. 

5/5

 

Olvastam még a szerzőtől:

Bábel fiai