Libellum

2018\09\17 Vhrai Szólj hozzá!

Egy boldog könyvfüggő vallomásai - Book Tag

Nagyon régen kaptam már "kihívást", hogy töltsek ki egy Book Tag-et, de még mindig van tartalékban, amivel lógok. Ez közölük az egyik. Köszönöm a felkérést két molytársamnak, Snow_White-nak és Sylveris-nek! 

books-1163695_340.jpg

1. Miért szeretsz új könyveket venni? 

Csak! Érdekes, hogy alapvetően utálok vásárolni, szeretek célirányosan elindulni, és gyorsan túl lenni az egészen. Na, ez a könyvekkel nem így van. Mindig megfogadom, hogy a helyhiány miatt visszaveszek a tempóból, de nem igazán akar összejönni a dolog. Ez látszik a pénteki instás-facebookos bejegyzésemből. Újabb 28 könyvvel gyarapodott a könyvtáram, így már több, mint 700 kötet van itt velem Németországban. Tele vannak a polcok, de soha nem bírok ellenállni az akcióknak. Most a KMK újabb szeretetcsomagja ejtett gondolkodóba... 

Tovább olvasom
2018\09\10 Vhrai Szólj hozzá!

Szeptemberi tervek

2018

book-2875123_960_720.jpg

Csodák csodájára az augusztusi hónapom is egészen jól sikerült. A posztokkal még van egy kis elmaradásom. Viszont elolvastam majdnem minden könyvet, amit szerettem volna. Így lett a múlt havi adagom kilenc könyv

Tovább olvasom
2018\09\08 Vhrai Szólj hozzá!

Szeptemberi kívánságlista

2018

Egy hónap kihagyás után jelentkezem ezzel a rovattal. Csodák csodájára, augusztusban nem találtam olyan könyvet a megjelenések között, ami különösebben felkeltette volna az érdeklődésemet. De ez garantálom, nem sokszor fordul elő. Szeptemberre már össze is írtam pár kötetet a beszerzendők listájára. Íme! 

photo-1520467795206-62e33627e6ce.jpg

Tovább olvasom
2018\09\07 Vhrai Szólj hozzá!

Robert K. Wittman - John Shiffman: Megfizethetetlen

Milliókat érő történelem

img_20180619_2005296_1.jpg

Twister Média, Budapest, 2016. 400. oldal

 

Fülszöveg

A The ​Wall Street Journal „élő legendának” nevezte. A The London Times szerint ő „a világ leghíresebb műkincsnyomozója”.

Wittman a megfizethetetlen műkincsek és régiségek visszaszerzése mögött rejlő történetekkel kápráztatja el az olvasót. Beépített ügynökként általában fegyvertelenül szegődött műkincstolvajok, csalók és feketepiaci kereskedők nyomába. Zsákmányainak változatossága egyedülálló. Körbeutazta a világot, hogy megmentse Rockwell és Rembrandt, Pissarro, Monet és Picasso festményeit, gyakran titokban, a tengerentúli, külföldi kormányok szeszélyeire is tekintettel dolgozva.

A Wittman által elfogott műkincstolvajok és csalók között van gazdag és szegény, eszes és ostoba, szervezett bűnöző és kétségbeesett magányos farkas. Arról a csempészről, aki egy 6. századi, elrabolt kincset hozott neki, kiderült, hogy magas rangú diplomata. Az értékbecslő, aki háborús hősök leszármazottjaitól lopta el azok családi örökségét, egy ügyes, arisztokrata szélhámos volt. A múzeumi gondnok, aki George Washington hajfürtjeit tulajdonította el, csak egy kis pluszpénzt szeretett volna keresni.

Az FBI számításai szerint Wittman több száz millió dollár értékű műkincset és régiséget mentett meg. Szerinte azonban a statisztika nem fontos, hiszen ki tudná eldönteni, hogy mi ér többet: egy Rembrandt-önarckép vagy egy a hadat megjárt amerikai zászló? Mindkettő megfizethetetlen.

 

Előlegbe

Erről a könyvről még csak nem is hallottam egészen addig, amíg tüzetesebben szét nem néztem a kiadó oldalán. Rögtön megfogott a fülszöveg, mindig is izgalmasnak találtam az FBI-ügynökök életmódját. Köszönöm a könyvet a Twister Média Kiadónak és a Kildarának

Nagyon olvasmányos kötet, amellett, hogy rendkívül informatív is. Gyorsan haladtam vele, munka mellett öt nap alatt a végére jártam (2018. július 3. - 2018. július 8.).

A minőséggel szintúgy nincs problémám, mint a kiadó eddigi könyvei esetén. Jó a kötése és utazáshoz praktikus a mérete. A borítókép nagyon találó, én talán alapszínnek nem választottam volna ennyire világos hátteret.

Tovább olvasom
2018\09\06 Vhrai Szólj hozzá!

Filmegyveleg

2018./1.

Tudom, nagyon régen volt a blogon film-, illetve sorozatajánló. Az ok egyrészt az, hogy mostanában teljes mértékben szinte az olvasás teszi ki a szabadidőm nagy részét, másrészt a néhány filmről, amit néztem a Lendület Magazin oldalára születtek írásaim. Most ezekből hoztam nektek egy összegzést. Igyekszem a jövőben ezzel a rovattal is többet foglalkozni! A képekre kattintva el tudjátok érni az ajánlókat! 

A Bang Bang Klub

the-bang-bang-club--720x320.png

 

Tovább olvasom
2018\09\03 Vhrai Szólj hozzá!

Samuel M. Katz: Szellemharcosok

img_20180713_1653565.jpg

Twister Média, Budapest, 2017. 560. oldal

 

Fülszöveg

A ​modern korban soha egyetlen nemzet ellen sem indítottak olyan pusztító terrorhadjáratot, amilyen az al-Aksza vagy második intifáda volt. Samuel M. Katz műve első ízben mutatja meg teljes valóságában, hogyan védte meg magát Izrael, miképpen mentette meg az országot egy, a titkos háború harcosaiból álló elit erő, amelynek tagjai a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből és etnikai csoportjaiból származtak… Egy valami azonban közös volt bennük: páratlan vakmerőségük, amellyel ellenségeik közé férkőzve küldetésüket teljesítették.

A 2000-es év utolsó hónapjaiban kezdődött. Miközben az utcákon felgyújtott autóabroncsok fekete füstje szállt az ég felé, a zavargások résztvevői pedig kőzáport zúdítottak a rendfenntartó erőkre, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az Arafat-féle Palesztin Hatóság új stratégiához folyamodott: sorra küldték álcázott terroristáikat izraeli területre, hogy lángba borítsák az országot. Egymást követték az öngyilkos merényletek a buszmegállókban, diszkókban, pizzériákban… mindenütt, ahol csak emberek gyűltek össze. 
Izrael is bevetette azonban különleges erői némelyikét – amelyek egyébként a világ legrátermettebb és legtapasztaltabb efféle szervezetei közé tartoznak. A Ja'masz (a Nemzeti Rendőrség kötelékében működő Határőrség különleges egysége) Izrael gyors reagálású készenléti alakulatává vált. A Sin Bét (Biztonsági Szolgálat) által szerzett értesülések nyomán Ciszjordániában, Jeruzsálemben és a Gázai övezetben bevetésre indultak a bennszülött, arabul tudó dovrimok ("Beszélők"), és beszivárogtak azokba a veszedelmes zónákba, ahol a terroristák nyilvánvalóan rejtőztek. Előkészítették a terepet a rettenthetetlen taktikai specialisták számára, akik, miközben igyekeztek kézre keríteni az Izraelben folyó vérontás felelőseit, gyakran kerültek szembe létszámfölényben lévő ellenfelekkel. Ez a könyv az ő cáfolhatatlanul hiteles históriájuk: történet vakmerő tettekről és agyafúrt cselvetésekről, amelyeknek helyszíne csakis a modern Közel-Kelet – ez a lőporos hordó – lehetett.

 

Előlegbe

Már régebben felfigyeltem erre a könyvre. Nagyon érdekes témát dolgoz fel: az izraeli titkosszolgálatok, katonai szervezetek harcát a palesztin terroristák, öngyilkos merénylők ellen. Mindig is kíváncsi voltam, miképp működhet ez a gyakorlatban. Köszönöm a lehetőséget a Twister Média Kiadónak és a Kildarának!

Elég tömény és hosszú olvasmány, úgyhogy eltartott egy darabig, mire végeztem vele. Szám szerint hét nap kellett, mire elolvastam (2018. július 8. - 2018. július 15.).

Zsinórban a harmadik "twisteres" könyvként olvastam, de a minőségére nem tudok rosszat írni. Elég vaskos kötet, de talán még határeset ahhoz, hogy magunkkal cipeljük. A borító nagyon el lett találva, igazából ez hívta fel a könyvre a figyelmemet. Tökéletesen összefoglalja a lényeget a sötét színekkel és az arctalan harcosokkal.  

Tovább olvasom
2018\08\31 Vhrai Szólj hozzá!

Sara Shepard: Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága 1.)

 

board-2102633_340.jpg

Ulpius Ház, Budapest, 2012. 302. oldal

 

Fülszöveg

Mindenkinek van valami szennyese – kiváltképp, ha az illető a gimis Spencer, Aria, Emily és Hanna.

Spencer a nővére fiúja után sóvárog. Aria az angoltanáráról fantáziál. Emily a fekete Mayába zúg bele. Hanna pedig ocsmány kis trükkök árán játssza a bombázót.

Ki hinné, hogy ezeknél súlyosabb titok is nyomhatja a lelküket? Pedig így áll a helyzet, mióta Alison barátnőjüknek váratlanul nyoma veszett.

Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy ismerem őket, mint a rossz pénzt. Tudom, miféle gaztetteket követtek el a múltban, és milyen velejükig romlottak ma. Egyetlen féltve őrzött, mocskos kis titkuk sem maradhat rejtve előttem. És most már előtted sem!

 

Előlegbe

Egyáltalán nem ismeretlen előttem a történet, mivel az ebből készített tévésorozatot már majdnem végig láttam. Terveztem a regény beszerzését is, de eddig váratott magára. Most az Egymás Szemében Projekt keretei között vettem a kezembe, Ágota, a Voldemort orra bloggerének ajánlására. 

Egészen rövid, ráadásul nagyon olvasmányos könyv. Ha lett volna időm, gyorsan, akár egy nap alatt is be tudtam volna fejezni. Így azonban öt napig tartott (2018. augusztus 14. - 2018. augusztus 19.).

A regény minősége az elmegy kategóriába sorolható. A régi, Ulpius-os kiadást találtam meg, ráadásul elég viharvert állapotban. Kiesnek a lapok... A mérete miatt viszont utazáshoz első osztályú. A borító annyira nem nyerte el a tetszésemet. Egyrészt nem szeretem a sárgát, másrészt a szőke Barbie nekem annyira nem függ össze a történettel. Még akkor sem, ha értem mire akartak célozni vele.

 

Tovább olvasom
2018\08\26 Vhrai Szólj hozzá!

Juhász Gergely: Ütközés

img_20180729_1741178.jpg

21. Század Kiadó, Budapest, 2017. 336. oldal

Fülszöveg

Tíz ​éve azt mondták róla: ő lehet a következő Jay Leno. 
Később azt mondták rá: gyilkos. 
Shawn Graham, a fiatal televíziós showman, ígéretes karrierje elején tragikus kimenetelű autóbalesetet okoz, amelyben három ember életét veszti, egy pedig – Martha Tyler – örökre lebénul. Shawn összeroppan a szerencsétlenség súlya alatt, és öngyilkos akar lenni. Börtönbüntetésének letöltése után megtudja, hogy Martha Tyler létrehozott egy alapítványt, amivel nehéz sorsú, széthullott családokat támogat. Az extévésztár titokban összegyűjt egymillió dollárt, és elhatározza: mielőtt végez magával, személyesen viszi el a pénzt Martha Tylernek, hogy bocsánatot kérjen tőle. 
Los Angelesből New Yorkba utazva olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akikkel más körülmények között sosem találkozott volna. Így ismerkedik meg egy fiatal pincérnővel, aki titokban könyvet ír, egy tizenöt éves lánnyal, aki megpróbál felkészülni gyógyíthatatlan betegségben szenvedő barátnője halálára, és egy bűnözővel, aki az orosz maffia szorításában egy újabb, minden eddiginél komolyabb bűncselekményre készül. Útjaik egy ponton keresztezik egymást, és bár csak néhány órát töltenek együtt, hatalmas fordulatot vesz a sorsuk.

 

Előlegbe

A regényt még egy leárazáson szereztem meg, erről ennyit, hogy nem veszek össze-vissza könyveket. Magamhoz képest gyorsan sorra is került, köszönhetően a Magyaros Augusztus Projektnek

A regény közepesen hosszú, de jól lehet haladni vele. Nekem négy napomba telt, mire elolvastam (2018. augusztus 19. - 2018 augusztus 23.).

A könyv minősége nagyon jó, ahogy a 21. század kiadótól már megszokhattuk. A mérete ideális ahhoz, hogy magunkkal vigyük bárhová. A borító alapgondolata jó, de nekem a kivitelezés valahogy nem tetszik. Az összhatás olyan olcsónak tűnik.

Tovább olvasom
2018\08\18 Vhrai Szólj hozzá!

Molnár Csaba: A széttört idő legendája

img_20180729_1744064.jpg

Metropolis Media, Budapest, 2016. 368. oldal

 

Fülszöveg

Párizs, ​1463 – A Châtelet tömlöcében Villon raboskodik, halálos ítéletének végrehajtására várva…

Anglia, 1912 – Tatiana Kensington Burroughs, a Kensington-major úrnője New York-i utazást tervez a kor legnagyobb és legmodernebb óceánjáróján, a Titanicon

Actiumi-öböl, i. e. 31 – A Marcus Vipsanius Agrippa által vezetett hadiflotta felsorakozik, hogy megakadályozza Antonius és Cleopatra szökését Görögországból…

London, 2018 – Adam Banks antikváriustól, az SAS valamikori ezredesétől elrabolják legértékesebb kincsét, az időkristályt…

2018. június 7-én megáll az idő a Földön!

A köztes világ alakváltói, az időn kívül létező primorok azonban adnak egy utolsó esélyt néhány kiválasztottnak, hogy megfordítsák az emberiség sorsát. A tét nagy, az idő rövid: mindössze néhány órájuk van a feladat végrehajtására…

Miként kapcsolódik a történetbe az ókori Római Birodalom és Marcus Vipsanius Agrippa, a középkori Párizs és François Villon, illetve a Titanic katasztrófája? Molnár Csaba idősíkokon átívelő, pörgős, izgalmas kalandregényéből mindez kiderü

 

Előlegbe

A könyvre, ha jól emlékszem, egy akció keretében csaptam le. Mindig is vonzottak az időutazós történetek. Egy ideje már itt áll a polcomon, most a Magyaros Augusztus Projekt keretében vettem a kezembe. Első látásra nem tűnik olyan hosszú könyvnek, de az apró betűk miatt eltartott egy darabig az olvasása. Szám szerint négy napba, mire végeztem vele (2018. augusztus 5. - 2018. augusztus 9.).

A könyv minőségével nem volt problémám. Utazáshoz is tökéletes a mérete, na és a hossza is. A könyv borítója szerintem nagyon találó, valahogy nekem a '90-es évek fantasy borítóit idézi. Persze ezt dicséretnek szánom. Több, számomra kedves borítókép is ebből az időszakból származik.

Tovább olvasom